Eszement sebességgel irtják az amazonasi erdőket a műholdak szerint
Védett területen és az őslakosok rezervátumaiban is vágják a fákat.
Védett területen és az őslakosok rezervátumaiban is vágják a fákat.
Csuklyás fegyveresek tizenegy embert lőttek agyon, leszámolás állhat a háttérben.
Michel Temer ártatlannak vallja magát, de önként ment be a rendőrségre, miután elrendelték az előzetes letartóztatását.
A brazil elnök bejelentette, 2020-tól Rio de Janeiro rendezi a Formula–1-es Brazil Nagydíjat.
Ez 434 embert jelent idén, ami rekord, és 20 százalékos emelkedés a tavalyi évhez képest. A rendőrségi akciókban bevetnek mesterlövészeket is.
Jaír Bolsonaro brazil elnök szerint megdöbbentő, hogy évente ezer péniszamputálást kell végezni a dél-amerikai országban. „Az ok a víz és a szappan hiánya” – magyarázta, majd hozzátette, ez már a legmélyebb gödör, amibe az ország juthat.
Ha most tippelni kellene, akkor nem túl hosszú karrierre tennénk, mindamellett, hogy másban ne tegyen kárt.
Egy Budapesten járó brazil turista küldte el a nőnek az Opera plakátját, akkor derült ki, hogy a tudta nélkül használták fel a fotóját.
Búvárok keresik a folyóba zuhant autók utasait.
Nagykövetségének átköltöztetése helyett csupán kereskedelmi képviseletet nyitott vasárnap Brazília Jeruzsálemben a dél-amerikai ország elnöke, Jair Bolsonaro izraeli látogatása során.
Az ügyészség szerint aktatáskányi kenőpénzt fogadott el, hogy előnyben részesítsen egy húsfeldolgozó üzemet.
A Latin-Amerikán végigsöprő vizsgálat az egyik legkiterjedtebb politikusi korrupciós botrány, amelyet valaha feltártak.
A szállítmány nem került veszélybe, senki nem sérült meg.
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta brazil kollégáját. Bolsonaro még a CIA székhelyére is ellátogathatott.
Legalább hat ember halt meg egy iskolai lövöldözésben Brazília Sao Paulo államában. A mészárlást két fiatalkorú hajtott végre.
A brazil elnök 3,5 millió követőjével osztott meg egy pornográf felvételt, csak hogy az igazát bizonygassa.
A riói karneválon minden évben naponta kétmillió ember hömpölyög az utcán, és nagyjából kétszáz szambaiskola táncosai rázzák a csípőjüket. Az idei buli fricska volt az LGBTQ-közösséget és a kisebbségeket rendszeresen támadó szélsőjobboldali elnök, Jair Bolsonaro felé. Sokan hangoztatták ugyanis, hogy a szamba és a karnevál egyenlő az ellenállással.
Maduro szerint az ellenzék Brazíliából akar segélyeket bejuttatni országába.
Jair Bolsonaro a korrupció elleni harc ígéretével nyerte meg az elnökválasztást, most ki kellett rúgnia az egyik legfőbb tanácsadóját egy kampányfinanszírozási ügy miatt.