Kitalálja, melyik klasszikus magyar regényt ajánlotta a kormány az európai olvasóknak?
Az EU új kezdeményezésében nyári olvasmányokat ajánlanak az európaiaknak. A kormány választásában nem fognak csalódni.
Az EU új kezdeményezésében nyári olvasmányokat ajánlanak az európaiaknak. A kormány választásában nem fognak csalódni.
Tavaly kísérleti jelleggel már fogadtak látogatókat, a nagy siker miatt idén augusztustól folyamatosan megtekinthető a sajátos tárlat.
Az ellenzéki szimpatizánsok elsöprő többsége az uniós tagság mellett van, míg a fideszeseknél ez az arány jóval rosszabb.
A német EU-ügyi miniszter és a luxemburgi külügyminiszter is nyilatkozott a nyugati sajtónak a múlt heti EU-csúcson kialkudott pénzügyi és jogállami feltételekről. Egészen máshogy látják a helyzetet, mint ahogy azt Orbán Viktor előadta.
Az indulatok nyílt felszínre törésével színezett, maratoni csúcstalálkozóján az EU állam- és kormányfői végül olyan egyezséget kötöttek a hétéves költségvetésről és a mentőalapról, hogy mindenki győztesként térhet haza. A magyar és a lengyel kormányfő például azzal, hogy országuk úgy jut újabbeurómilliárdokhoz, hogy sikerült elmismásolni a jogállamiság kritériumának alkalmazását.
Negyedik napjához érkezett az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről szóló tárgyalásmaraton, az állam-és kormányfők 1824 milliárd euróról, jelenlegi árfolyamon a magyar GDP majdnem 14-szereséről alkudoznak. A kialakult törésvonalak Orbán Viktor malmára hajthatják a vizet: a jelenlegi javaslat szerint ugyanis nemcsak a jogállamisági feltételhez kötés maradna ki a határozatból, de az is, hogy ehelyett megerősíthetik az Európai Számvevőszék jogköreit.
Az EU 2021 és 2027 közötti költségvetése az egyik téma.
Orbán Viktor fegyverbe öltözött, és le akarja vetetni a napirendről a jogállamiság kérdését – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Szégyen és gyalázat az EU-ra nézve, hogy az európai vezetők hallgatnak, miközben Orbán Viktor sorra teszi a romaellenes kijelentéseket. Erre figyelmeztet a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány roma programjának vezetője az Euronews számára írt elemzésben.
Belgium gyarmati múltja mély sebeket hagyott, a demonstrálók II. Lipót egykori uralkodó számos szobrát megrongálták. Az egész országban voltak megmozdulások a hétvégén.
Európában a hivatalos adatok szerint lakosságarányosan Belgiumban haltak meg a legtöbben, ezért sokan a kormányt teszik felelőssé, egy kórház dolgozói személyesen Sophie Wilmès miniszterelnökön verték el a port.
Bangóné Borbély Ildikó hívta fel a figyelmet az esztergomi nő halálára, a kormánypárt szerint a baloldal akadályozza a védekezést.
Ez az a jogszabály, amellyel 15-ről 45 napra növelte az Orbán-kormány a közérdekű adatokra vonatkozó kérelmek határidejét.
A szabályokon a magyar miniszterelnök kedvéért sem változtat az Európai Parlament.
David Sassoli a magyar koronavírus-törvényről szóló vitára hívta meg a kormányfőt. Az ügy előzménye Varga Judit igazságügyi miniszter nyilatkozata.
Budapesten a sebességkorlátozás ötlete egészen új, a belga főváros viszont már túl van a társadalmi vitán, a tüntetéssorozatokon és a végső – egyesek szerint drasztikus – döntésen.
Sokan hetek óta nem látták idős családtagjaikat, így nagyon hálásak voltak, hogy most beszélhettek velük.
Belgium egyike azon országoknak, amelyet a legsúlyosabban érint a járvány, az emberek egyre nehezebb viselik a korlátozásokat, az unió brüsszeli intézményei távüzemmódban működnek, ám néhány belga specialitás jobb kedvre deríthet bárkit.
A belga rendőrség őrizetbe vett 43 embert szombaton, miután tömegverekedés tört ki azt követően, hogy egy üldözés után egy robogós meghalt, mert összeütközött egy autóval.