Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Costes

Windisch Judit hvg360

Gerendai Károly: „Nem vagyok hajlandó senki szekértáborába beülni”

Gerendai Károly üzletembert húsz éve az ország egyik legsikeresebb fiataljának tartották a Magyar Hírlap kiadványában. Akkor a kilencedik helyre rangsorolták, most hol érzi magát? Miért szállt ki a Szigetből, és miért vonul háttérbe a többi projektjénél? Miért nem politizál nyilvánosan? Ha egy „fontos embernek” négyszemközt mond véleményt, vajon megsértődik? Interjú.

hvg.hu Gazdaság

A mélybe zuhant Gerendai éttermeinek bevétele, de volt, aki profitálni tudott a lezárásokból

Otthon ragadt családok, elmaradó turisták, bizonytalan fogyasztók, lezárások – az elmúlt évben több csapás is sújtotta a hazai vendéglátókat. Az éttermek, szolgáltatók eredménye között azonban óriási különbségeket láthatunk: a földbe álló luxuséttermekkel szemben volt, aki szépen tudta növelni bevételét a pandémia ellenére is. A 2020-as cégbeszámolók alapján próbáltuk felvázolni azt, hogyan étkeztünk tavaly.

1 2 3
Harry Potter-tévésorozat: két fontos szerepre is megtalálhatták a megfelelő színészt

Harry Potter-tévésorozat: két fontos szerepre is megtalálhatták a megfelelő színészt

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

Saját versenycsapata is van már Max Verstappennek

Saját versenycsapata is van már Max Verstappennek

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Egy nem fontos, de mégis sikeres orbáni vétó története

Egy nem fontos, de mégis sikeres orbáni vétó története

Szolnokra jelentett be újabb nagy akkuipari beruházást Szijjártó Péter

Szolnokra jelentett be újabb nagy akkuipari beruházást Szijjártó Péter

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

A címlapról ajánljuk