Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#EJEB

MTI Világ

Kártérítést kell fizetnie Oroszországnak Navalnij számára

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte Oroszországot, mert az orosz hatóságok nem vizsgálták ki rendesen Alekszej Navalnij megmérgezésének az ügyét. Ennélfogva Oroszországnak jelentős kártérítést kell fizetnie Navalnij számára.

Lengyel Tibor Itthon

Épp most esnek neki a választási törvénynek, de muszáj lesz újra átírni, mert pert vesztett a kormány Strasbourgban

Próbálkozott, de nem tudta elérni a kormány egy elmarasztaló strasbourgi ítélet felülvizsgálatát. Így véglegessé vált az Emberi Jogok Európai Bíróságának tavalyi őszi döntése, amely jogsértőnek találta magyar választási rendszer nemzetiségi voksolást érintő részét és annak megváltoztatását írta elő.

hvg.hu Itthon

Jogtalanul tiltották meg, hogy Orbán háza elé vonuljanak a devizahitelesek

Hét évvel ezelőtt elégedetlen devizahitelesek tüntettek volna a Cinege utcában, a miniszterelnök házánál, de a TEK lezárta az útszakaszt. Az ügyben az egyik szervező indított pert, ami itthon megjárta a közigazgatási bíróságot majd hat évig ült rajta az Alkotmánybíróság, végül a strasbourgi emberi jogi bíróság mondta ki a végső ítéletet: a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

1 2 3
A Fideszen kívül mindenki megszavazta a közgyűlésben Karácsony javaslatát, amellyel a főváros blokkolná a Mini-Dubaj beruházást

A Fideszen kívül mindenki megszavazta a közgyűlésben Karácsony javaslatát, amellyel a főváros blokkolná a Mini-Dubaj beruházást

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

Majka dala átlépte a 10 milliós nézettséget, új videóval ünnepelte

Majka dala átlépte a 10 milliós nézettséget, új videóval ünnepelte

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Új céget alapított a kormány a reptér üzemeltetésére, Nagy Márton lett a gazdája

Új céget alapított a kormány a reptér üzemeltetésére, Nagy Márton lett a gazdája

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

A címlapról ajánljuk