Szaktanár: Barátságosak a feladatok az idei matekérettségin
Szerinte nincs olyan feladat az első részben, ami meglepetést okozhatott a diákoknak.
Szerinte nincs olyan feladat az első részben, ami meglepetést okozhatott a diákoknak.
A közép- és az emelt szintű megoldásokat, valamint a feladatsort is mutatjuk.
Gráfok, halmazok, módusz és medián, ilyen feladatokat kaptak középszinten a diákok.
Ezek a szaktanár által kidolgozott megoldások. Mutatjuk.
Többek szerint volt már ennél nehezebb feladatsor is.
Egy Mándy Iván-novellát, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt kaptak az érettségizők a középszintű írásbeli második részében.
Megjöttek az első információk a magyarérettségi érvelős és gyakorlati szövegalkotós részéről is.
Az idei szövegértési feladatsor nehezebb, mint a tavalyi, száraz szöveget kaptak a középszinten vizsgázók.
A játék fogalmáról szóló szöveget kell elolvasniuk és értelmezniük a diákoknak a középszintű magyarérettségi első részében.
Reggel nyolckor több tízezer diák kezdi megoldani az érettségi feladatsorait.
Rengeteg diák képtelen befejezni az orvosi egyetemi képzést, van olyan terület, ahol kétharmados a lemorzsolódás aránya. Holott kéne az utánpótlás, 2020-ig sok 1500 orvos, gyógyszerész megy nyugdíjba.
Vannak olyan iskolák, ahonnan kitiltották, máshol tanórai gyakorlásra is használják a telefonokat. Úgy tűnik, a diákok sokkal találékonyabbak tanáraiknál, ha az oktatóappokról van szó, a tizenévesek többsége kipróbált már olyan alkalmazást, amellyel nyelvet, matekot vagy éppen természettudományt tanulhat.
Idén is összeállította Európa legjobb üzleti iskoláit tartalmazó rangsorát a Financial Times, hazánkat a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara képviseli, a 82. helyen.
Tudjuk, hogy egy-egy nyelvet körülbelül hányan beszélnek, de mi a helyzet programnyelvekkel? Van olyan, amelyet már 4-5 millióan ismernek szerte a világban. Akárcsak egy idegen nyelvet, egy programnyelvet is bárki tanulhat – akár online is, eredményesen.
A legjobb főiskolák és egyetemek listáján dobogós még a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem.
Gamernek lenni ma már nem csak annyit jelent, hogy valaki számítógépen játszik szabadidejében. Az e-sport az oktatásban is megjelent: a világ különböző egyetemein, de már középiskolákban is indítanak e-sport kurzusokat.
Mi történik, ha felcseréljük az egyetemi előadások és az otthoni felkészülés szerepét? Két középiskolai kémiatanár különleges módszert dolgozott ki, amelyet ma már világszerte sikerrel használnak, és amely az e-learning eszköztárára is épít.
A veszprémi Lovassy László Gimnázium, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium és a miskolci Herman Ottó Gimnázium vezeti a HVG 2019-es középiskolai rangsorát a vidéki gimnáziumok közül.
Számos magyarországi egyetem indít képzéseket e-learning alapú távoktatási formában – a hallgatók online kapják meg a tananyagokat, felkészülésüket pedig tutorok segítik.