Navracsics lemondhat, ha nem sikerült megoldani az Erasmus-botrányt
A miniszter azonban hagyott magának egy kiskaput: azt mondta, csak akkor mond le, ha neki felróható okokból nem jön össze a megállapodás ebben az ügyben.
A miniszter azonban hagyott magának egy kiskaput: azt mondta, csak akkor mond le, ha neki felróható okokból nem jön össze a megállapodás ebben az ügyben.
Súlyos árat fizetnek az egyetemek azért, hogy Orbán Viktor a befolyása alatt tudhassa a tudományos életet – írja az e heti HVG.
Cseh Katalinék szerint a program finanszírozásában meg lehet kerülni a kormányt.
Arról kérdezték a külügyminisztert, ha annyira aggódik a magyar hallgatók sorsa miatt, hajlandó lenne-e lemondani kuratóriumi tagságáról a Széchenyi István Egyetemért Alapítványban.
Kormánytagok veszíthetik el havi 1-1,5 milliós mellékállásukat a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványoknál az Erasmus-botrány hatására, de a helyükre kerülhetnek majd új bizalmi emberek, ráadásul egyre több helyen neveznek ki még náluk is jobban kereső alapítványi főigazgatót.
A miniszter „őszintén megdöbbent”, milyen „méltánytalan és megalapozatlan tartalmú levelek érkeztek” a magyarországi hatóságokhoz.
Alig egy hónappal azelőtt, hogy a végzős diákoknak le kell adniuk egyetemi jelentkezésüket a hazai egyetemekre, kiderült, 21 intézmény eshet el az Erasmus+ és a Horizont Európa programok nyújtotta lehetőségektől. Ellátogattunk az Educatio oktatási szakkiállításra és pályaválasztás előtt állókat kérdeztünk arról, hogyan érinti őket a külföldi ösztöndíjak veszélybe kerülése.
Az egyetemet fenntartó alapítvány kurátorai már egyeztettek arról, hogy végső esetben az intézmény maga fogja finanszírozni a hallgatók Erasmus-útjait. Kérdés, hogy a fogadó külföldi egyetemek mennyire lennének erre nyitottak.
Tanársztrájkkal kezdődött a múlt év, s így lesz az idén is. A kormány a pedagógusok teljesítménymérésétől, a tanárok a kormány hozzáállásának változásától remélik a javulást. Utóbbinak halvány jelei sincsenek. Közben a magyar diákok negyede funkcionális analfabéta.
Pártegyetemeket csinált a kormány Gyurcsány Ferenc szerint azzal, hogy alapítványi fenntartásba adta az intézményeket. Az Erasmus-program felfüggesztésével kapcsolatban megnyilvánuló DK-elnök megérti az EU-t, hogy nem akarja „a tolvajt még külön is megjutalmazni”.
Türelmet kér a MOME hallgatóitól az egyetemet működtető alapítvány elnöke, szerinte csak tévedés lehet, hogy kizárnák őket az Erasmus programból.
Egyelőre még nincsenek veszélyben, de 2024-től nagy érvágást jelentene a magyar egyetemisták nagy része számára az a brüsszeli döntés, amely az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeket kizárja az Erasmus+ és a Horizont Európa kutatói programokból. Az intézkedésben semmi meglepő nincs, és a kormányt sem érte váratlanul, hiszen az Európai Tanács decemberi döntésén alapul, viszont már nem sok idő van, hogy helyrehozzák. Az érintettek addig teljesen tanácstalanok, és első hallásra borzalmasnak nevezték a történteket.
Az intézményeknek azért ment neki az EU, mert a működési modelljük nem garancia arra, hogy átláthatóan is kezelik az uniótól kapott forrásokat.
A kormány azt szeretné elérni, hogy 2030-ra évente legalább húszezer hallgató szerezzen külföldi tapasztalatot.
Az Erasmus+ programból származó 272 millió eurós rekordköltségvetésből gazdálkodhatnak. Marija Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős uniós biztos és Emil Boc, Kolozsvár polgármesterének véleménycikke a hvg.hu-n.
A digitalizált dokumentum, amely az Erasmus+ alkalmazás része, az Európai Unió egész területén érvényes lesz.