Fekete-Győr András szerint sok pénzt ajánlott a Fidesz a Momentumnak, hogy induljon a választáson
Korábban a párt két másik tagja, Gelencsér Ferenc és Tompos Márton is azt mondta, hogy többször is érkezett hasonló megkeresés a Fidesz közeléből.
Korábban a párt két másik tagja, Gelencsér Ferenc és Tompos Márton is azt mondta, hogy többször is érkezett hasonló megkeresés a Fidesz közeléből.
A vizsgálatot a politikus korábbi nyilatkozatai miatt indították, amelyekben arról beszélt, hogy a pártnak nem kellene elindulnia a jövőre esedékes választásokon.
A Momentum egykori elnöke szerint Navracsics Tibor hülyének nézi a választókat a csütörtök reggel adott interjúban.
Már a családot is felülírja a szektás propaganda? – kérdezi nyilvánosan a Momentum korábbi elnöke a NER-hez közeli celebtől. Ahogy megírtuk, Jeszenszky Géza fia az apjára kalapáccsal támadó férfi tettét azzal magyarázta, hogy a volt külügyminiszter évek óta a sátánt szolgálja.
Celebek és politikusok kedvelt „játéka” a hazugságvizsgálat, amely eredetileg nem szórakoztatásra készült, sőt a Nemzeti Védelmi Szolgálat most már évente közel ezer büntetőeljárásban alkalmazza a poligráfot, és a tesztek eredményét a bíróságon is figyelembe veszik mint bizonyíték.
Fekete-Győr András vetette fel, hogy a 3 százalékra mért párt ne legyen akadálya a kormányváltásnak. A párt küldöttgyűlése mondja ki a végső szót, június 7-én.
Organikus összeomlás vagy új stratégiai cél felé tart a Momentum? Fekete-Győr András azt javasolja, el se induljanak a 2026-os választáson. A HVG-nek adott interjúban azt mondta, ez egyszerre vezethet rendszerváltáshoz és a Momentum túléléséhez is. Szerinte azt kell eldönteni, hogy a probléma vagy a megoldás része akarnak lenni. A volt elnök beszélt arról is, mit tehetnének most más ellenzéki pártok, és mit tesz ő, ha a terve kudarcba fullad.
Tompos Márton szerint önhatalmúlag vitte a nyilvánosság elé a kérdést, hogy induljanak-e 2026-ban.
Hosszú elnökségi ülést tart szerdán a Momentum, ez elé időzítette a volt elnök, Fekete-Győr András a merész javaslatát, hogy a párt inkább el se induljon a 2026-os választáson. A HVG úgy tudja, erről és a mandátumáról lemondott Orosz Anna képviselő-utódlásáról is szó lesz az elnökségin.
Üzent az első kerület polgármesterének a Momentum volt elnöke.
Négy rendkívüli ülésnapot iktatott be a parlament erre a hétre, a napirend előtti felszólalásokban a szír repülőgépről szóló álhír, az egyesek szerint már hungarikumnak számító nemzeti konzultáció és a filippínó tehénfejők is előjöttek. Sőt, a Momentum még gratulált is a kormánynak az idei teljesítményhez.
A Nemzeti Választási Bizottság határozata még nem jogerős, három napon belül lehet jogorvoslattal élni ellene.
A Momentum egykori elnökét hivatalos személy elleni erőszakért ítélték el jogerősen, emiatt kell most távoznia a parlamentből is.
Bár az óbudai polgármestert azzal gyanúsítják, hogy megkenték, Fekete-Győrt pedig egy tüntetésen eldobott füstbomba miatt ítélték el.
Ültessenek le, ha akarnak! – üzeni a napokban elítélt, ezzel együtt pedig a parlamentből is távozó Fekete-Győr András. Szavazna Magyar Péterre, de csak akkor, ha nem lesz más alternatíva. Hogyan lehet megmagyarázni egy háromévesnek, ha az apja felfüggesztettet kap? Mit tolt el a Momentum? És mit ő, hogy nem lett a pártból az, amit hat éve az apja mondott, kormányképes ellenzék? Nagyinterjú.
1956 szellemisége, a szemkilövetés, Brüsszel, Soros, Gyurcsány és Fekete-Győr, a genderőrület, továbbá a nemzeti konzultáció mint demokratikus hungarikum – ezek voltak a témák a hétfői parlamenti ülés napirend előtti felszólalásaiban.
A momentumos országgyűlési képviselő egy év börtönbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve. Hat éve húzódott az ügy, első fokon felmentették Fekete-Győr Andrást, másod- és harmadfokon azonban elítélték a 2018-as, „rabszolgatörvény” elleni tüntetésen történtek, hivatalos személy elleni erőszak miatt.
Nem a legismertebb név Fekete-Győr Andrásé a Momentumban, de a vasárnapi tisztújításon a lemondott Donáth Anna után az elnökségre pályázó két jelölt közül ő az esélyesebb Tompos Mártonnal szemben – ez derül ki egy, a párttagok közt terjedő, a hvg.hu-hoz is eljutott friss közvélemény-kutatás adataiból.
A párt vasárnap tart tisztújítást.