Szegő Iván Miklós Itthon

Az ember, aki már az elején elvesztette a Monarchia háborúját

Az ellenfél lebecsülése, a helyzet teljes félreismerése és a két fronton szorongatott erők rossz elosztása – e hibákat követte el az első világháború első heteiben az osztrák-magyar vezérkari főnök, Conrad von Hötzendorf, akinek a befolyása a háború első éveiben a birodalom ausztriai felében volt a legnagyobb. Stratégiai hibáival már a kezdet kezdetén megpecsételte a Monarchia sorsát. Napra pontosan 100 évvel ezelőtt indult a Nagy Háború, épp egy hónappal Ferenc Ferdinánd meggyilkolását követően.

Szántó András Gasztro

Tányérhús vagy táfelspicc?

Amikor különböző népek konyháját, jellemző ételeit vizslatjuk, azokat a kuriózumokat keressük, amelyek máshol nem fordulnak elő. A krumpli, a répa, a marhahús igazán nem tekinthető sajátságosnak, de a forma, amelyben megjelenik már egyedivé varázsolja az ételt. Így vagyunk a tányérhússal is. Már a róla való elmélkedés is felmelegít a hűvösre fordult őszben.

MTI Shake

Hajfürtje után Ferenc József házikabátját is elárverezték

Ferenc József császár házikabátja 160 ezer euróért, vagyis átszámítva körülbelül 46 millió forintért kelt el a müncheni Hermann Historica aukciós ház árverésén. A Panchutta osztrák gyűjtemény vásárolta meg a kabátot – közölte az intézmény szerdán.

Mester Nándor Shake

Itt helyezik nyugalomra Habsburg Ottót

A bécsi Kapucinus templom kriptájában helyezik végső nyugalomra a hétfőn elhunyt Habsburg Ottó földi maradványait július 16-án.

1 2
Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter, a kormány fele követheti

Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter, a kormány fele követheti

Százas vigyort villantott György herceg nagyapja születésnapján

Százas vigyort villantott György herceg nagyapja születésnapján

Már 270 ezren írták alá Hadházy petícióját az Európai Ügyészségről

Már 270 ezren írták alá Hadházy petícióját az Európai Ügyészségről

Fotót közölt egy albán lap arról, hogy Gruevszki vezette a magyar diplomataautót

Fotót közölt egy albán lap arról, hogy Gruevszki vezette a magyar diplomataautót

73 jogvédő szervezet küldött nyílt levelet Zuckerbergnek, hogy ne cenzúrázzanak annyit a Facebookon

73 jogvédő szervezet küldött nyílt levelet Zuckerbergnek, hogy ne cenzúrázzanak annyit a Facebookon

Nem is anonim a kormány által sérelmezett anonim bankkártya

Nem is anonim a kormány által sérelmezett anonim bankkártya

Hatott a FINA fenyegetése, nem indul rivális versenysorozat

Hatott a FINA fenyegetése, nem indul rivális versenysorozat

Így néz ki a világ első fordított luxusszállodája – fotók

Így néz ki a világ első fordított luxusszállodája – fotók

Horroráron lehet üzlethelyiséget bérelni a világ legdrágább bevásárlóutcáiban

Horroráron lehet üzlethelyiséget bérelni a világ legdrágább bevásárlóutcáiban

Mit olvasnának szívesen a mai gyerekek? Kortárs irodalmat

Mit olvasnának szívesen a mai gyerekek? Kortárs irodalmat

A választóival nem áll szóba, de irodát közel félmillióért bérel Miskolcon a fideszes Hubay György

A választóival nem áll szóba, de irodát közel félmillióért bérel Miskolcon a fideszes Hubay György

A címlapról ajánljuk