Bunyóval, rendőri kardlapozással, estélyik letépésével és Ferenc Józseffel nyílt meg 140 éve az Operaház

Pár évvel a kiegyezés után, a főváros egyesülésének küszöbén beindult két hatalmas, Pest szerkezetét a mai napig meghatározó urbanisztikai vállalkozás: a Nagykörút és a Sugár út (Andrássy út) kiépítése. Budapest – és az ország – legjelentősebb kulturális intézményei is ezeknek a fejlesztéseknek a keretében születtek meg. Az Operaház a Sugár úton (amelyet nem sokkal az Opera megnyitása után neveztek el – még életében – Andrássy Gyuláról, a dualista Magyarország első kormányfőjéről) és a nacionalista kor reprezentatív műfajának, a népszínműnek saját otthont adó Népszínház a Nagykörútnál, amelyet eredetileg oda terveztek, ahol az Operaház épült fel. Az önálló Nemzeti Színház is ebben a folyamatban született meg, mert ekkor válhatott végre igazi drámai színházzá, megszabadulva az operai tagozattól, mely igencsak terhére volt már, és a népszínműtől, mely méltatlan volt hozzá.

A kiegyezéssel önálló életet kezdő ország megszülető fővárosa önálló operaházat követelt. A kor Európájában a városi szórakozás legrangosabb formája az opera volt. Szerte Európában működtek, épültek már a reprezentatív operaházak. A legkiválóbb magyar énekesek ezekben nyűgözték le a külhoni közönséget. A hatalmas tekintélynek örvendő nemzeti komponista, Erkel Ferenc régóta igyekezett meggyőzni az ország vezetőit, hogy operaház nélkül nem élet a magyar élet.  

Erkel Ferenc, az Operaház főzeneigazgatója az 1880-as években

Wikipedia Commons / Pollák Zsigmond metszete Ellinger Ede fényképfelvétele alapján 1880-as évek

A Nemzeti már kevés volt a város népének. A Klauzál téren, a mai Vásárcsarnok helyén 1872-ben megnyitott ideiglenes színház drámai és opera előadásaira is tódult a nép.

Ebben az évben kérte föl Lónyay Menyhért miniszterelnök Orczy Bódogot, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy készítsen feljegyzést egy önálló operaház létesítéséről. Ő ebben meg is indokolta, miért kell a Nemzetit megszabadítani az operától: „a dráma és opera együtt, egy házban kénytelen működni… a színház maga nem felel meg mindkét szak céljainak… Az igazgatási, művezetési, gazdasági, művészi és technikai ügyek szoros összefüggésben állnak egymással: de minthogy nálunk sem a drámai és operai teljesen különféle díszleteknek elegendő helye, sem a segéd-hivatalnokoknak teendőiket végezni elegendő ideje nincs, mivel egyiknek elfoglaltsága másikét kizárja, a helyett, hogy egymást segítve a közös célt mozdítanák elő, egymással minduntalan súrlódnak… ruházat, díszlet pusztul s a különben könnyen elérhető nagyobb mérvű megtakarítások meghiúsíttatnak… nálunk nincs hely a statisztériát öltöztetni; míg egy rész öltözik, azalatt a másik rész az udvaron áll, ül és magán rontja a ruhákat; kivált mióta a katonaságtól nem lehet statisztákat kapni, akikre legalább rá lehetett parancsolni és sorban állva várták amíg rájuk került a sor… Vendégjátékokra sem lehet európai hírű énekeseket meghívni: mert a színház nem jövedelmez annyit, hogy a vendégekért járó túlkiadást be lehetne venni.”

Azért viszont már a nemzeti dráma barátai nem lelkesedtek, hogy a színügyre szánt pénzből vegyenek el súlyos összegeket egy operaház létesítésére: „Andrássy fölépítheti az országos színügyre szánt összegekből a fényes operaházat, de akkorára, mikor ennek nagyszerű megnyitását ünnepelendi a talán szintén készen leendő sugárúton, hiába fogja keresni a nemzeti szavaló színművészetet. Szemlátomást sülyedünk a megsemmisülésbe, semmi jel nem mutat az ellenkezőre, fájdalom!” (A Hon, 1871. szeptember 30.)

Ezt írta Jókai Mór lapja, de amikor Jókai 13 évvel később ott feszített a Magyar Királyi Operaház megnyitóján, már senkinek sem voltak ilyen aggodalmai. Mindenki boldog volt, amikor 1884 júniusában a Sevillai borbély előadásával az operista részleg érzelmesen elbúcsúzott szűkös játszóhelyétől, és átköltözött az Operaházba.

Orczy Bódog öt lehetséges helyszínt jelölt meg az Operaház számára. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa egyiket sem fogadta el, és két másikat javasolt. Az egyik a mai Szabadság tér lett volna, de a másik lett a nyerő, a Hermina tér a Sugár út mellett. Itt volt mocsár, lebuj, zsibvásár, és ezt a helyet már kijelölték a Népszínház számára. Mégis emellett döntöttek, mert megfelelt a Sugár út kialakítására vonatkozó terveknek, könnyű volt megközelíteni, rögtön meg lehetett kezdeni az építkezést (amit persze nem kezdtek meg rögtön), és ez felelt meg az Operaház építését negyedmillió forinttal támogató Municipiális Hitelintézet érdekeinek is, mivel az Operaház jelentősen megemelte a közelében fekvő, vevőre váró telkek értékét.