Orbán kártyázásban, éneklésben egyaránt bővelkedő éveket kívánt Korda Györgynek
A miniszterelnök is köszöntötte a 80 éves Korda Györgyöt.
A miniszterelnök is köszöntötte a 80 éves Korda Györgyöt.
Az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője szerint a magyar miniszterelnök nehéz partner, mert több olyan ügye is van, amelyek felett nem tudnak szemet hunyni. Ilyen például a CEU elüldözése.
A viccpárt elnöke, Kovács Gergely több helyen kifejezetten komoly interjút adott a Magyar Hangnak és az Azonnalinak is, kritizálva az MSZP-t és a Jobbikot is.
Magyarország lator állam lesz Európa közepén? Ezt a kérdést teszi fel egy író a Washington Postban.
A küldemények a Magyar Idők szerint január közepéig minden érintetthez eljutnak.
A Pest megyei városban ismeretlenek több helyre is odafújták az először a túlóratörény elfogadása utáni tüntetéseken felbukkant feliratot.
Úgy tűnik, eltúlozták, amikor az ellenzéki agresszió következményeiről beszéltek. Azokat azóta különben sokszorosan pótolták.
Ezt Nacsa Lőrinc KDNP-s politikusnak sikerült mondania a kormánypártok nevében, hozzátéve, hogy az ellenzéki képviselők ismét színészkedtek a parlamentben.
Az uniós biztos megint nem azt mondta, amit a Fidesz hangoztatni szokott.
Egyelőre nem változtatott a pártpreferenciákon a túlóratörvény elfogadása, illetve a decemberi tüntetéssorozat, az IDEA Intézet szerint ez hosszabb távon lesz csak érzékelhető majd.
A Fidesz képviselői nem mentek el, így határozatképtelen lett az ülés, és hamar befejeződött a munka mára. Napirend előtt a Párbeszéd esküt tett a demonstrálók ötpontos követelése mellett, majd sokan kivonultak a teremből.
A párt parlamenti frakciója két bulira összesen 20 millió forintot költött.
Karácsonyra csupán egy levelet kaptak a jól megszokott jutalom helyett a HírTv munkatársai – értesült a hvg.hu.