#Görögország

Ott nő a leggyorsabban a kanyarósok száma, ahol erősek a populisták
 

Ott nő a leggyorsabban a kanyarósok száma, ahol erősek a populisták

Leginkább azokban az európai országokban ugrott meg az oltásszkeptikusok aránya, ahol a legtöbb szavazatot kapták a populista pártok – állítják a The Guardian című brit lapban ismertetett kutatás szerzői, akik szerint a tanulmánynak konkrét haszna is van: a tudósok és orvosok a populista pártok népszerűségének megfigyelésével előre felkészülhetnek az oltásellenesek táborának kiszélesedésére és a különféle járványos betegségek, például a kanyaró terjedésére.

hvg.hu hvg.hu



A sziget, ahol a helyiek magukra maradtak a menekültekkel
 

A sziget, ahol a helyiek magukra maradtak a menekültekkel

Illegális temetőtől a közösségi étteremig: Leszboszon minden második sarkon akad valami, ami a menekültekre emlékeztet. A helyi görögöket ugyanúgy megosztja a helyzet, mint bármely más országot, mégis több tucat család döntött úgy, hogy a segítséget nyújtanak. A szélsőjobb és az ellenségeskedés azonban az ő helyzetüket sem könnyíti meg.



Görögország elsőként támogatta Észak-Makedónia NATO-csatlakozását
 

Görögország elsőként támogatta Észak-Makedónia NATO-csatlakozását

Az ellenzéki képviselők tiltakozása ellenére a görög parlament támogatásáról biztosította a szomszédos Észak-Makedónia NATO-tagságát. A döntés megerősíti, hogy a két ország lezárta több mint negyed századig tartó vitáját: Athén addig blokkolta Szkopje euró-atlanti integrációs próbálkozásait, amíg Macedónia nevét nem változtatták meg. Az ország új neve: Észak-Makedónia.

hvg.hu hvg.hu


Végre megoldódott a görög-macedón viszály
 

Végre megoldódott a görög-macedón viszály

Az athéni parlament kis különbséggel ratifikálta a 27 éve tartó görög-macedón névvita lezárását lehetővé tévő megállapodást. Macedónia a jövőben Észak-Makedónia lesz, Görögország viszont nem akadályozza északi szomszédja euró-atlanti integrációját.

hvg.hu hvg.hu







Ellepte a hó Görögországot és Olaszországot - fotók
 

Ellepte a hó Görögországot és Olaszországot - fotók

Áramkimaradásokat és közlekedési fennakadásokat okozott a hóval és óránkénti 100 kilométeres széllökésekkel érkező hidegfront Görögország középső és északi részén. Dél-Olaszországot is többfelé hó borítja, a Vezúv a Fujihoz hasonlít.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI