szerző:
Serdült Viktória

Illegális temetőtől a közösségi étteremig: Leszboszon minden második sarkon akad valami, ami a menekültekre emlékeztet. A helyi görögöket ugyanúgy megosztja a helyzet, mint bármely más országot, mégis több tucat család döntött úgy, hogy a segítséget nyújtanak. A szélsőjobb és az ellenségeskedés azonban az ő helyzetüket sem könnyíti meg.

Gyerek, hároméves, meghalt: 2015. november 19.

Salem Hani, 52 éves, meghalt: 2016. január 23.

Fehér sírkövek sorakoznak egymás mellett Leszbosz egyik dombján, távol a turisták által látogatott tengerparttól. A focipályányi nagyságú területet kerítés veszi körül, egyik-másik sírkövet már kezdi felvetni a gaz, a szomszéd telekről átlógó öntözőcsőből ömlő víz valóságos tóvá változtatja a füvet.

„Tragikus, hogy a vízbe vesztek, és még halálukban is vízben fekszenek” – mondja az egyik látogató, miközben a szitáló esőben kerülgetjük a tócsákat. Ez itt Leszbosz illegális menekülttemetője, ahova azok kerültek, akik csónakjukkal nem érték el a görög partokat. Illegális, mert a hatóságok ugyan megtűrik, de nem nézik túl jó szemmel. Csak azért nem számolják fel, mert a telek magánterületen áll, a karbantartó pedig önkéntes munkában végzi a búcsúztatásokat.

A temetőt, mely valóságos jelképe lett a 2015-ben csúcsosodott menekültválságnak, sokkal kevesebben látogatják, mint néhány évvel ezelőtt. A rokonok, ismerősök továbbindultak Európa felé, a helyiek pedig, akik korábban néha virágot hoztak az elfeledett sírokra, ma már egyre gyakrabban elégedetlenkednek amiatt, hogy szigetükből börtönt teremtett Törökország és az Európai Unió megállapodása. (Erről részletesen riportsorozatunk előző részében írtunk.)

©

Leszboszon turistaként könnyű elfelejteni, hogy a sziget évek óta az európai menekültútvonalak első állomása, a helyieknek viszont már évek óta a mindennapjaik része a menekültválság. Vannak, akik belefáradtak a történtekbe, és olyanok is, akik feladták eddigi életüket, hogy az érkezőknek segítsenek. Egy dolog azonban közös bennük: bár a szigeten már évtizedek óta kötnek ki csónakok, a 2015-ös események mégis mindenkit váratlanul értek.

„A leszboszi gyerekeket gyakran ijesztgetik azzal az anyukák, hogy ha rosszul viselkednek, jönnek a törökök a túlpartról és elfoglalják a szigetet. Ezért amikor először megláttam az egymás után kikötő csónakokat, az első pillanatban az jutott eszembe, mi van, ha édesanyámnak igaza volt?” – mesélte nevetve a 35 éves Sztratosz, aki feleségével együtt egy tengerparti házban él. A családapa nem sokáig volt tétlen szemlélője az eseményeknek, rengeteg környékbelivel együtt hamar beállt az önkéntesek táborába.

„Miközben minden reggel a kényelmes autómban, a kedvenc zenémet hallgatva kocsikáztam be a munkahelyemre, mellettem kétségbeesett családok vándoroltak az út mellett. Egyszerűen nem tehettem meg, hogy nem segítek” – mondta.

Pedig Sztratosz sokat kockáztatott: a törvények értelmében, ha valaki felvett egy menekültet a kocsijába, akár embercsempészettel vádolhatták. Ez sokakat elriasztott attól, hogy a tengerparttól a menekülttáborig húzódó 70 kilométeres úton gyalogolóknak segítsen. A férfi mégsem volt egyedül. Amikor 2015 elején még a segélyszervezetek meg sem érkeztek a helyszínre, önkéntesek maroknyi csoportja már azt kezdte el szervezni, hogyan segítsenek az egyre növekvő számú menekültnek.

Sztratosz az elsők között segített
©

„Hamar rájöttünk, hogy nemcsak a partra szállásnál, hanem a szárazföldön is szükség van ránk. Az érkezők többsége tetőtől talpig vizes volt és súlyosan traumatizált. Nem volt náluk váltóruha, étel, de még víz sem, így kellett napokat menetelniük a hegyekben. Ezért a leginkább érintett falu, Molivos parkolójában felállítottunk egy sátrat, ahol ruhát és ételt, valamint információt osztottunk az ott kikötő napi több ezer embernek” – mesélte egyikük.

A segítséget azonban nem mindenki nézte jó szemmel. A helyiek közül sokan emlékeznek még rá, amikor egy ötvenfős társaság botokkal és kövekkel kezdte el dobálni a menekülteket, akiket a parti őrség éppen akkor mentett ki a tengerből.

A rögtönzött segélyközponttól a rendőrség sem volt elragadtatva, egyik hajnalban szögesdróttal kerítették körbe, az önkénteseknek így új hely után kellett nézniük. Hetekig egy út mellett táboroztak, míg egy helyi diszkó tulajdonosa fel nem ajánlotta nekik a szórakozóhely területét: így lett az Oxy nevű klub a nem hivatalos gyűjtőpont, ahol a menekültek néhány éjszakát töltöttek, mielőtt buszokkal szállították őket Moria táborába. A nem várt segítség ellenére itt sem volt teljesen veszélytelen az élet, gyakran előfordult, hogy az erdőben a görög és az albán maffia tagjai kirabolták a menekülteket, és minden értéküket elvették.

Az Oxy környéke ma már teljesen elhagyatott, csak egy konténer és néhány oszlop emlékeztet rá, hogy a domboldal valaha több ezer ember átmeneti otthona volt. És kisebb lett a „mentőmellények hegye” is, ahova a hatóságok hordták a parton hátrahagyott ruhadarabokat, motorokat és csónakokat.

A mentőmellények hegye is egyre kisebb.
©

Az, hogy a telep Leszbosz egyik legnehezebben megközelíthető részén van, jól mutatja, hogy a helyiek nem szeretik, ha a sziget a menekültek miatt kerül előtérbe. A frusztrációt fokozza a görög gazdasági helyzet és a magas munkanélküliség, hiszen a médiában elterjedt képek miatt rengeteg turista döntött úgy, hogy máshol tölti a görögországi nyaralását.

Amikor tavaly májusban Alekszisz Ciprasz kormányfő a szigetre látogatott, a helyiek általános sztrájkkal és tüntetésekkel fogadták.

„Leszbosz lakói belefáradtak ebbe az egészbe, a kedvességük pedig dühbe csapott át. Ahol düh van, ott a szélsőségeknek is jut hely” – nyilatkozta akkor Szpirosz Galinosz polgármester, aki nem a levegőbe beszélt. Két héttel a kormányfői látogatás előtt szélsőjobboldali aktivisták égő kukákkal és rakétákkal támadtak afgánokra, akik Mitiliní főterén sátoroztak, így tiltakozva a menekülttáborokban uralkodó körülmények miatt.

A leszbosziak többségének mégsem magukkal a menekültekkel van bajuk, hanem a görög kormány és az Európai Unió tétlenségével, ami miatt ezrek ragadtak a szigeten. Hiába szállítanak el időnként több ezer embert a szárazföldre – és ott helyezik őket ugyanilyen táborokba –, a partokon hetente több új csónak is kiköt. Az sem mellékes, hogy a sziget kis kórháza is túlterhelt, az orvosok közül pedig egyre többen keresnek máshol munkát, mert nem bírják az állandó készenlétet. A szigeten már alig van nőgyógyász, gyerekorvos vagy éppen sebész – ami már a helyiek ellátását veszélyezteti.

Moria menekülttáborában hatalmas a zsúfoltság.
©

Sokan úgy gondolják, hogy ha felgyorsulna a menedékkérők regisztrálása, és nem lenne állandó zsúfoltság a táborokban, a helyiek közül is sokkal kevesebben táplálnának ellenérzéseket. A leszbosziak már többször is bebizonyították, hogy ha segítségre van szükség, bármikor lehet rájuk számítani. Idős emberek vitték az ételt a partra szálló családoknak, halászok szálltak tengerre, hogy kimentsék a fuldoklókat, és egyszerű nyugdíjasok a saját otthonukban gyűjtöttek tisztálkodószereket, hogy legalább ennyivel segítsenek.

Néhány helyi kezdeményezésből hosszú távú projekt született, mint például Nikosz és Katerina vendéglőjéből. A házaspár a tengerparti kis konyhában évtizedek óta éttermet üzemeltetett, de az életük 2015-ben gyökeresen megváltozott, amikor a parton egymás után kötöttek ki a csónakok. Ugyanúgy, mint Sztratosz, ők sem tudták ölbe tett kézzel nézni a történteket, és mielőtt felocsúdtak volna, már napi 2000 adagot főztek az érkezőknek. A pénzt saját vállalkozásuk bevétele fedezte, mivel az étterem egy része még mindig fizető vendégek számára volt fenntartva.

Nikosz és Katerina adigi vállalkozásukat adták fel, hogy segítsenek.
©

A határok bezárásával és a török-EU megállapodással ők is úgy érezték, nincs már rájuk szükség. Egészen addig, amíg egy ismerősük meg nem mutatta nekik Moriát.

„Borzasztó volt, amit láttunk. Az emberek órákig álltak sorba ebédért, és földön ülve, kézzel kellett megenniük. Azonnal tudtuk, hogy tennünk kell valamit” – emlékezett vissza Nikosz. Ekkor született meg bennük a „Welcome home” ötlete, ami nem más, mint egy közösségi étterem, ahol legalább egy ebéd erejéig mindenki otthon érezheti magát. A házaspár minden nap 20-30 embert lát vendégül Moriából, akik néhány órára maguk mögött hagyhatják a gondjaikat.

„Egy nyugodt ebéd a világ legegyszerűbb dolga, de nekik még ez sem adatik meg. Nem etethetünk meg minden nap ezreket, de akik idejönnek, azt érezhetik, hogy valaki törődik velük, és ettől az egész lelkiviláguk megváltozik” – mondta Katerina. Férjével együtt egy menekültek számára ingyenes internetkávézót is üzemeltetnek a városban, és hamarosan külön helyet nyitnak a nők és gyermekek számára.

A hatóságokról azonban – mint oly sok helyinek – nekik is megvan a véleményük.

„Nem látják az embereket a számok mögött, pedig közös felelősségünk lenne, hogy segítsünk. Jelenleg azonban mindenki csak egymásra mutogat, ezért nekünk leszbosziaknak kell megmutatnunk, hogy maradt bennünk emberség.”

Cikkünk a Minority Rights Group médiaprogramjának támogatásával készült.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Serdült Viktória Világ

„Kérjük, nyissátok meg a magyar határt”: így lesz egy menekülttáborból börtön

Miközben Európa nagy része lezárta a határait, Leszbosz szigetére továbbra is százával érkeznek a menedékkérők. A helyszínen néztük meg, milyen hatással van a török-EU megállapodás a 86 ezres görög szigetre, amelynek menekülttáboraiból sokan évekig nem szabadulnak. Embertelen körülmények, kilátástalanság és szolidaritás.

Kasza Tibi kilenc év után ihletet kapott

Kasza Tibi kilenc év után ihletet kapott

Eurovízió: A Dal legfiatalabb versenyzője csak szeretné jól érezni magát

Eurovízió: A Dal legfiatalabb versenyzője csak szeretné jól érezni magát

"Ahol Rogán Antal megjelenik, nem árt óvatosnak lenni" – a NER viheti a Balaton maradékát

"Ahol Rogán Antal megjelenik, nem árt óvatosnak lenni" – a NER viheti a Balaton maradékát

Járhatatlan az út Pécsen, tíz éve csak a kockaköveket cserélgetik

Járhatatlan az út Pécsen, tíz éve csak a kockaköveket cserélgetik

Az amerikai sátántól félti a magyar babákat a Demokrata

Az amerikai sátántól félti a magyar babákat a Demokrata

Jól hangzik a négygyermekes anyáknak ígért szja-mentesség, de ki tud élni vele?

Jól hangzik a négygyermekes anyáknak ígért szja-mentesség, de ki tud élni vele?