Már nincsenek életveszélyben a horvát BMW-s áldozatai
A legsúlyosabb állapotban a magyar származású édesapa volt, az orvosok mesterséges altatásban tartották.
A legsúlyosabb állapotban a magyar származású édesapa volt, az orvosok mesterséges altatásban tartották.
A több száz fiatalt a rendőrség evakuálta.
Állítólag amfetamin, diazepám és a köznyelvben Ginaként ismert GHB is volt a 35 éves sofőr vérében.
Egy fenyőerdő kapott lángra, nem tudni, mitől.
Azt is vizsgálják, hogy telefonozott-e a baleset előtt.
Az apát még mindig altatásban tartják a fájdalmai miatt.
Szombaton késő este a horvát illetékesek bevitték annak a BMW-nek a sofőrjét, aki három napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán a Varasd közelében lévő fizetőkapunál, a balesetben magyarok is megsérültek - írta a Jutarnji List című horvát napilap a zágrábi rendőrség közleményére hivatkozva.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára cáfolta azokat a horvát sajtóértesüléseket, amelyek szerint két felnőttet és gyereküket mesterséges kómában tartanák.
A felvételt egy térfigyelő kamera rögzítette.
Egy nőt és egy gyermeket válságos állapotban szállítottak kórházba.
Elektronikus díjfizetése fognak átállni, elvileg 2022-től.
Már jelezték a szándékot az euróövezethez való csatlakozásra.
A hét végén kérik felvételüket az európai árfolyam-mechanizmusba, az eurót 2024-ben vezetnék be.
Rab városában gázbuborék keletkezett a régi városrész alatt, ezért robbanásveszély áll fenn.
41 ezer tonna szennyvíziszapot hoztak Horvátországból Magyarországra.
Olaszországban már 530 forint körül van a benzin átlagára, de a horvátoknál sem sokkal jobb a helyzet. Ott ráadásul az autópálya is drágább.
Úgyhogy csak vigyázva a fennhangon előadott rendőrviccekkel a horvát tengerparton.
A szórakozóhely neve kísértetiesen hasonlít az Aranyélet-beli karakterének nevére.
Növekvő díjak, növekvő menetidő.
Indul a nyári szezon, érdemes néhány aktuális, az autósokat érintő kérdéssel tisztában lenni ha Horvátországba indulnak.