Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már jelezték a szándékot az euróövezethez való csatlakozásra.
Horvátország is bevezetné az eurót. Ez úgy derült ki, hogy a Politico megszerezte azt a hivatalos levelet, amelyet a horvát pénzügyminiszter és jegybankelnök csütörtökön küldött el az Európai Bizottság euróügyi felelősének, Valdis Dombrovskisnak és Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének. Ebben jelezték, országuk csatlakozna az euróövezethez.
A horvátok arra számítanak, hogy jövő nyárig megindulhat az euróbevezetést megelőző kétéves, úgynevezett ERM II-es folyamat.
Ami Magyarországot illeti, Matolcsy György, jegybankelnök februárban megígérte, nálunk is lesz euró, valamikor a következő évtizedben.
Utoljára konkrét időpontról még a Bajnai-kormány utolsó napjaiban volt szó, akkor úgy tervezték, hogy 2015 körül be lehet vezetni az eurót – igaz, már ez is visszalépés volt ahhoz képest, hogy az EU-csatlakozáskor 2008, a válság kezdetekor pedig 2013 volt a céldátum. Amikor a második Orbán-kormány hatalomra került, benne akkor még Matolcsy Györggyel nemzetgazdasági miniszterként, hamar arról volt már szó, hogy nincs határidő az euróbevezetésre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.