Orbán Viktor Horvátországban nyaral
A kormányfő ismét egy horvát szigetre ment pihenni.
Ezzel a szakasszal a határkerítés teljes hossza 219 kilométer lesz, és a szlovén-horvát határ csaknem harmadát fogja lefedni.
A horvát állam újabb privatizációba kezd az euró mielőbbi bevezetése érdekében.
Autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép szombaton Horvátországban – számolnak be az esetről helyi lapok.
Az 5,34 méter hosszú és 1,83 méter magas luxus-SUV-ot az egyik helyi kikötőben kapták lencsevégre.
Szándékaik komolyak – a horvát vezetők elszántan akarják az eurót. Csakhogy Brüsszelben és Frankfurtban a szokásos pénzügyi feltételeken kívül új politikai kritériumokat is kiagyaltak, ezeket pedig pokoli nehéz lesz teljesíteni.
Parasailing közben szakadt el az ejtőernyőt húzó kötél, szerencsére a két fiatal nem egy sziklás részen zuhant le.
A 18 férfi közül hatan súlyosan megsérültek, a határ mentén találtak rájuk.
Igor Nagy, vukovári lakos követte el a hatszoros gyilkosságot csütörtök este Zágrábban – számolt be rendőrségi forrásokra hivatkozva a Jutarnji List című zágrábi napilap.
Az elkövető a mészárlás után öngyilkos lett.
A gyorshajtókra és az ittas, kábítószer hatása alatt vezetőkre csapnak le.
Tizenkét ezüst emlékérmet adott át a külügyminiszter Zágrábban. A horvát autópályán történt balesetről van szó.
A szervezett utak királya Görögország, az egyénieké Horvátország. Olaszország pedig bronzérmes.
Sokkal jobban vannak a több mint egy héttel ezelőtt Horvátországban súlyos közlekedési balesetet szenvedett magyar-horvát család tagjai. Közben kiderült, hogy a balesetet okozó Ozren M. valószínűleg nem mobilozott a balest időpontjában, ám ahogy megtörtént az ütközés, felhívta apját.
A legsúlyosabb állapotban a magyar származású édesapa volt, az orvosok mesterséges altatásban tartották.
A több száz fiatalt a rendőrség evakuálta.
Állítólag amfetamin, diazepám és a köznyelvben Ginaként ismert GHB is volt a 35 éves sofőr vérében.
Egy fenyőerdő kapott lángra, nem tudni, mitől.
Azt is vizsgálják, hogy telefonozott-e a baleset előtt.
Az apát még mindig altatásban tartják a fájdalmai miatt.