Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ikarus

hvg.hu Autó

Nyitott ajtóval is vígan száguld a veszprémi busz

Nyitott ajtóval közlekedett egy utasokkal teli busz Veszprémben. Az RTL Híradó egyik nézője is buszon ült és felvételt készített. Állítása szerint a busz ajtaja elromlott, a sofőr megpróbálta becsukni, de miután az nem sikerült elindult. A helyiek szerint a buszok többsége rossz állapotban van - hangzott el a keddi hírműsorban.

hvg.hu Közlekedés

Különleges buszokat csíphetnek el ma a búcsúzó 86-os utasai

Pénteken jár utoljára a 86-os busz Budapesten. Ebből az alkalomból két nosztalgiajármű, egy Ikarus 180-as és egy Ikarus 280-as busz is közlekedik a vonalon. Akinek nem sikerül elcsípnie, késő este a Bogdáni úti végállomáson mindkét járművet megnézheti, vagy akár le is fotózhatja – közölte a BKV.

hvg.hu Flotta

Kiröhögték az első pesti csuklós buszt, mégis jól működött

Valóságos tákolmány volt az első csuklós busz Budapesten, még dömperalkatrész is volt benne, ennek ellenére 35 ezer kilométert futott minden különösebb gond nélkül. Éppen 55 évvel ezelőtt utazhattak vele először az utasok. Akár 130-an is felfértek rá – idézi fel a Magyar Nemzet.

Molnár Csaba Vállalkozás

Csirketelepen születnek újjá a kiszuperált Ikarusok

Van egy széthullott Ikarus busza, esetleg egy szolgálatból rég kivont Csepel márkájú katonai mentője? Csak szóljon Tóninak, és fél év múlva csillivilli állapotban kaphatja vissza, amivel aztán nagyot menőzhet a haverok előtt. Polgáron működik egy vállalkozás, amely nemcsak hogy Európában egyedülálló, de lassan az üzleti logikát is megfordítja. Őrültek busz- és teherautó-felújító üzemében jártunk – egy csirketelepen.

hvg.hu Autó

Új magyar Ikarus buszok készülnek – fotók

Újabb 15 vadonatúj, Magyarországon összeszerelt alacsonypadlós Ikarus autóbusz készül a BKV kelenföldi buszgarázsában – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

1 2 3 4 5
Meglepő helyen gyurcsányozott egy jót Ágh Péter államtitkár

Meglepő helyen gyurcsányozott egy jót Ágh Péter államtitkár

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

Megvolt az első kirúgás Romániában az elrabolt dák műkincsek miatt

Megvolt az első kirúgás Romániában az elrabolt dák műkincsek miatt

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Megkapta a kínai mesterséges intelligenciát az internetes kereső, ami megdöntené a Google uralmát

Megkapta a kínai mesterséges intelligenciát az internetes kereső, ami megdöntené a Google uralmát

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

16 kínai robot járt egyszerre néptáncot, a látvány lenyűgöző – videó

16 kínai robot járt egyszerre néptáncot, a látvány lenyűgöző – videó

A legnagyobb gond a hamis információk terjesztése – vélik a fiatalok a mesterséges intelligenciáról, majd mindent elhisznek neki

A legnagyobb gond a hamis információk terjesztése – vélik a fiatalok a mesterséges intelligenciáról, majd mindent elhisznek neki

A címlapról ajánljuk