#Külügyminisztérium


Orbán török oligarchája még jobban beveszi Gül baba türbéjét
 

Orbán török oligarchája még jobban beveszi Gül baba türbéjét

Adnan Polat török oligarcha alapítványa megkapja Gül baba türbéjének üzemeltetését is a működtetés után. Ugyan eddig nem reklámozták, de az alapítványt a magyar állam hozta létre, Polaton kívül Szijjártó Péter külügyminiszterhez közeli emberek vezetik, évi 700 millió adóforintból. Az alapítvány 2020-ban közhasznúvá fog alakulni, addig a külügyminisztérium támogatási szerződést köt vele, bár a 2019-es szerződés még nem készült el. A 2017-ben létrehozott alapítvány azt ígéri, 2019. február végén nyilvánosságra hozza alapító okiratát és működési szabályzatát.


Visszaépíti az egykori királyi külügyminisztériumot a kormány a Várban
 

Visszaépíti az egykori királyi külügyminisztériumot a kormány a Várban

„Folytatódik a budai Vár felújítása, a cél, hogy a világháborúban és a kommunizmusban lerombolt épületeket helyreállítsák, így a korábbi Külügyminisztériumot, valamint részben az egykori főparancsnokságot is. Újjáépítik továbbá a Teleki-kastélyt és istállóépületét” – jelentette be a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely.

hvg.hu hvg.hu



Hisztériakeltéssel vádolja a CEU-t a külügy
 

Hisztériakeltéssel vádolja a CEU-t a külügy

A kormány már több Európán kívüli egyetem magyarországi működéséről írt alá megállapodást a felsőoktatási törvénynek megfelelően, egyedül a CEU körül folyik a hisztériakeltés, mert a "Soros-egyetem" abban érdekelt - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel.

MTI MTI









Végrehajtást indítottak a Külügyminisztérium ellen
 

Végrehajtást indítottak a Külügyminisztérium ellen

Az Átlátszó többszöri kérésére sem adták ki, mivel foglalkozik a Magyar Foundation of North America nevű szervezet, amely több mint 600 millió forint közpénzt kap évente. A Külügyminisztérium először le is tagadta, hogy lennének a pénzköltést igazoló dokumentumok, de miután beperelték őket, kiderült, hogy több is van.

hvg.hu hvg.hu




Magyar helyettes államtitkár kötött bele a német újságíróba, jött is a pofon postafordultával
 

Magyar helyettes államtitkár kötött bele a német újságíróba, jött is a pofon postafordultával

Nem akármilyen levelezését tette ki az internetre Alan Posener, a konzervatív Die Welt újságírója. Ahogy megjegyzi: még nem kapott külföldi diplomatától olvasói levelet olyan ügyben, amelyben az ország nem is érintett. Szalay-Bobrovniczky Vince épp ezt tette, és hosszú szóváltásba bonyolódott Posenerrel. A német újságíró azt mondja: a levelek nyilvánosságra hozatalának az oka, hogy megmutassa, hogyan gondolkodik a magyar kormány.

hvg.hu hvg.hu