szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Távozik posztjáról Magyarország trondheimi tiszteletbeli konzulja, Vánky Eszter.

A Válasz azt írja, Vánky még december 18-án írta meg az erről szóló levelét Szijjártó Péter külügyminiszternek, választ azóta sem kapott, annyit sem írtak neki, hogy döntését tudomásul vették. A portál szerint a külügyi tárcának nincs előírva, hogy válaszolnia kell, ugyanis a tiszteletbeli konzul nem tartozik a hivatásos állományba.

A Válasz megszerezte Vánky levelét, amiben aggodalmát fejezi ki a 2012 óta szolgáló diplomata azzal kapcsolatban, hogy:

„Magyarország kormánya mind jobban letért a liberális demokrácia jól bevált útjáról”, a közmédiát „a kormány szócsövévé változtatta”, ellehetetlenítette a kormánykritikus sajtót és rádiót, szükségtelen beruházásokkal „saját párthívei mértéktelen gazdagodását segítette elő, az országot a korrupció és a nepotizmus országává változtatta.

Az egyik utolsó csepp számára a túlóratörvény volt.

A rabszolgatörvény súlyosan szabálytalan elfogadása, a független bíráskodást megkurtító közigazgatási bíróság létrehozása, valamint mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselők törvényes tevékenységének megakadályozása, majd a köztelevízió épületéből történt erőszakos eltávolítása volt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Kifejezetten kutyáknak írtak karácsonyi dalt

Kifejezetten kutyáknak írtak karácsonyi dalt

Két és fél év múlva lehet kötelező az italospalackok visszaváltása

Két és fél év múlva lehet kötelező az italospalackok visszaváltása