Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Zömmel a külföldi tulajdonúakat.
Csak idén, október 11-ig több mint 57 milliárd forinttal támogatott a kormány 36 nagyvállalatot, ebből mindössze 6 magyar céget – derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium az EKD-támogatott projektek friss listájából. Az EKD olyan egyedi kormánydöntésen alapuló juttatás, amelyet nem kell visszafizetni, cserébe a nagyvállalatok munkahelyeket és kapacitásbővítést ígérnek.
A pénzek kiosztása szeptember végén gyorsult fel: az utolsó EKD-jelentés óta 4 külföldi és egy magyar cég jutott pénzhez. Ezek a következők:
A szerződéseket már alá is írták.
A frissen támogatott nagyvállalatok közül egyedül a német Poppe nem jutott még eddig magyar állami támogatáshoz. A kanadai Linamar 2008-ban, 2014-ben és 2017-ben is kapott pénzt, összesen 1,1 milliárd forintot. A francia Ceva-Phylaxia és a magyar Csaba Metál Öntödei Zrt. pedig korábban egy alkalommal költhetett magyar állami pénzt saját beruházására: előbbi 2010-ben 101 millió forinthoz, utóbbi 2015-ben 1,3 milliárd forinthoz jutott.
A legtöbb támogatást, 8,1 milliárd forintot idén júniusban a Zoltek Vegyipari Zrt. kapta szénszálgyártásra. Ugyanerre a célra 2006 márciusában is „nyertek” 2,9 milliárd forintot.
A kezdetek, 2004 óta pedig összesen 445 milliárd forintnál jár a közvetlen kormánytámogatás, ebből mindössze 85,5 milliárd forintot nyertek el magyar tulajdonú cégek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.