Sarki fénynek nézték a paradicsomültetvény érlelőlámpáit
A közösségi médiában terjedő felvételeken a rózsaszínűen és vörösen ragyogó fény koránt sem az volt, aminek látszott.
A közösségi médiában terjedő felvételeken a rózsaszínűen és vörösen ragyogó fény koránt sem az volt, aminek látszott.
A rendszer hatékonysága egyre nagyobb mértékben növekszik, amikor igazán szükség van rá: hajnalban és szürkületben.
2011 és 2022 között évente 9,6 százalékkal lett fényesebb az éjszakai égbolt, ami rendkívül nehézzé teszi a megfigyelését. A tudósok szerint a nagy fokú fényszennyezéshez hozzájárulhattak az amúgy környezetkímélő LED-izzók is.
A szakemberek szerint ha zöld LED-izzókat szerelnek fel a halászhálókra, sokkal kevesebb olyan állat – például teknős, cápa, rája vagy épp tintahal – pusztulhat el miattuk, amit eredetileg ki sem akarnak fogni a halászok.
Mostantól a legnagyobb Mini hátulját is az Egyesült Királyság zászlómotívuma díszíti.
Nemcsak általában a fényszennyezést növeli, de balesetveszélyes és az egészségre is ártalmas lehet az energiatakarékos, ezért mindent elárasztó LED-világítás.
Az okos fényszórók olyan számítási teljesítménnyel rendelkeznek, mint egy néhány évvel ezelőtti komplett otthoni számítógép. Nem mellesleg pedig jelentősen javítanak a közlekedés biztonságán.
A LED-lámpás közvilágítás sok mindenre jó.
Az áruházak meglévő halogénizzó-készleteiket még értékesíthetik, de már nem szerezhetnek be újabbat az Európai Unió területén szeptember 1-jétől érvényes kereskedelmi tilalom értelmében.
A halogénizzó-forgalmazás tiltásának célja a LED-lámpákra való átállás meggyorsítása.
Veszélyeztet több állatfajt is némely LED-lámpa fénye – figyelmeztetnek amerikai kutatók, akik megvizsgálták, hogyan hatnak a modern fénykibocsátó diódák egyes fajokra.
Az Orbán-kormány oligarchái egyre határozottabban elégítik ki vagyon iránti mohóságukat a határon túlról. A Vajdaságban például már száznál is több település örülhet az Elios LED-lámpáinak.
Megannyi kémfotót és kiszivárogtatást követően most végre teljes pompájában is bemutatkozott a csillagos márka sokak által várt újdonsága.
Körülbelül négyszer annyiba kerül a ledes izzó, mint a hagyományos, de itt van forintra pontosan, mennyit takaríthatunk meg vele évente.
Úgy tűnik, a spórolásnak komoly ára van – így foglalható össze a LED-izzókkal kapcsolatos új tudományos kutatás eredménye, amely figyelmeztet: minden élőlény megérzi a fényszennyezés egyre növekvő mértékét.
Három év múlva, 2020 után végleg eltűnnek a polcokról a hagyományos izzók, ezután háztartási célokra csak LED-es fényforrások lesznek elérhetők. Erről a folyamatról tízből kilenc magyar fogyasztó már hallott, de addig, amíg ki nem ég egy lámpa, addig az emberek közel kétharmada nem is foglalkozik a csere gondolatával.
Tíz darab, egyenként 100 wattos LED izzóból áll azt a házilag barkácsolt fényszóró, amellyel igen erősen lehet világítani.
1,4 milliárdért cserélhetik le több állomás világítását.
A ma elfogadott előterjesztés azt jelenti, hogy megkezdhetik a közbeszerzési eljárást az új lámpák szállítására. Ennek ellenére egy tenderen már ki is hirdették az eredményt, felújítják a közvilágítást a 11-es út III. kerületi része mentén.
Egy-egy irányjelzés lényegében teljesen elhanyagolható pénzösszegbe kerül, de autós társaink számára megfizethetetlen segítséget nyújtunk vele. Nem mellesleg pedig sok esetben kötelező.