Nem az üzleti siker netovábbja, amit az MNB-s alapítványok eddig összehoztak
Négy év alatt 5,3 százalékkal sikerült megnövelniük 266 milliárd forintos kezdőtőkéjüket.
Négy év alatt 5,3 százalékkal sikerült megnövelniük 266 milliárd forintos kezdőtőkéjüket.
Nemcsak a Postapalota megvásárlására adtak pénzt a jegybanki alapítványok a saját cégüknek, de a felújításhoz szükséges kölcsön fedezetét is ők állják.
Hiába kötelezte az MNB a Cetelem Bankot a jogszabálysértések orvoslására, a bank nem tett meg mindent, amit kértek.
Az MKB Bank szabálysértő maradt, hiába figyelmeztették már korábban.
Matolcsy megbízatása március 3-án megszűnik. Újrázhat.
11 milliárd forintért vett műtárgyakat az MNB, hogy segítse a múzeumokat a beszerzésben. Nem mindig volt szerencséje az államnak.
Novák Katalin a legrangosabb szakmai díjat kapta, amit banki közgazdászoknak ítélhetnek, az indoklás szerint a gyerekvállalás ösztönzéséért tett.
A miniszterelnök 2018-ban szerényen spórolt és törlesztett.
Aggódik a Magyar Nemzeti Bank a forintosított deviza-jelzáloghitelek miatt.
1920-ban egy magyar báró vette meg a festményt, ezért a magyar értékek szempontjából is fontos – magyarázta az MNB.
Kedden a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot és a kamatfolyosót is az MNB Monetáris Tanácsa. A szigorítás márciusban indulhat.
Aki tehette, nem várta meg a lakásvásárlással az októberi lakáshitel-szigorítást, így tízéves rekordot döntöttek a négyzetméterárak. Mivel ezek a vevők már hiányozni fognak idén a piacról, az eladóknak mérsékelni kell majd az árakat.
Mészáros Lőrinc újabb érdekeltségéhez, a tőzsdére készülő MKB Bankhoz csatlakozhatnak a vele együtt gazdagodni vágyók. Figyelmeztető jel azonban a csókosok bankjává tett NHB Növekedési Hitel Bank megroppanása – írja e heti számában a HVG.
Az MNB szerint nem jól hasonlították össze a G7 újságírói a magyar béreket az európaiakkal, de az újságírók kitartanak az álláspontjuk mellett.
Egy londoni cégnek fizetett 128 millió forintot a jegybank a most megvett festményért.
Folytatódnak a decemberben elrendelt korlátozások az NHB-nál.
Az MNB elnöke, Matolcsy György még 2016 nyarán perelte be az akkor még MSZP-s parlamenti képviselőt.