Lenyűgöző fotót készített a NASA a Mars egyik holdjáról
A NASA Mars-járója, a Perseverance még március 1-jén fordította egyik kameráját a hajnali égbolt felé, az eredmény pedig lenyűgöző lett.
A NASA Mars-járója, a Perseverance még március 1-jén fordította egyik kameráját a hajnali égbolt felé, az eredmény pedig lenyűgöző lett.
A Perseverance Mars-járó ezúttal egy szögletes képződményt vett észre a Jezero kráterben.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars-járója, a Rosalind Franklin-rover a tervek szerint 2030-ban landolhat a Marson.
A Jezero-kráter peremén, ahol az élet után kutat a NASA, a Perseverance marsjáró szúrt ki egy egészen furcsa képződményt.
A NASA Curiosity nevű Mars-járója egy olyan mintát elemzett, ami az eddigi legnagyobb szerves molekulát tartalmazta, amit a vörös bolygón találtak.
A NASA Curiosity nevű járműve decemberben érheti el a Marson található Sharp-hegy azon részét, ahol egykor víz volt a felszínen.
A brit Sheffieldi Egyetem kutatói természetes intelligenciát fejlesztettek ki, ami a méhek agyának működésén alapul. A rendszer nemcsak gyors, de energiahatékony is.
Egyelőre a NASA szakemberei sem tudják pontosan, hogyan alakulhatott ki az a fekete-fehér csíkos kőzetdarab, amit a Perseverance fedezett fel a napokban.
A NASA marsjárója, a Perseverance egy különleges szikladarabra bukkant, amelynek a mintái arra engednek következtetni: évmilliárdokkal ezelőtt mikrobiális élet lehetett a bolygón.
A NASA tudósait is meglepte az a látvány, ami a Curiosity kerekénél fogadta őket.
Teljesen kilóg a környezetéből az a szikla, amelyet a Mars Jezero-kráterében találta a Perseverance Mars-járó.
Már több mint 1000 napja szolgál a Mars felszínén a Perseverance rover, hogy mintákat gyűjtsön a Jezero-kráterben. Ha ezeket egyszer sikerül visszahozni a Földre, akkor végre fény derülhet arra, hogy volt-e valaha élet a vörös bolygó felszínén. A folyamatot az hátráltatja, hogy meghibásodott a jármű legfontosabb műszere.
Számítógépes szimulációval sikerült kideríteniük amerikai kutatóknak, hogy a marsi nap melyik szakaszában kell metánszivárgásra számítani a vörös bolygón.
A Perseverance korábban radarral vizsgálta meg a Marson a Jezero-krátert. Az adatok elemzése szerint üledékes kőzetről van szó, amit víz szállított oda.
A Perseverance három napon át fotózta a Jezero-krátert még 2023 novemberében, hogy elkészítse a panorámafelvételt a területről. A fotókat mostanra dolgozták fel és tették közzé.
Pihent egyet a NASA Mars-járója, közben videóra vette az egész napját. A Curiosity elülső és hátsó kamerája is rögzítette, hogyan néz ki egy nap a Marson.
A Föld a Mars és a Nap jelenleg olyan pozícióban vannak, hogy a két bolygó épp a csillag két ellentétes oldalán tartózkodik. Ilyen helyzet kétévente fordul elő. Most várni kell.
Nem csak látványos, de igen érdekes is a Perseverance marsjáró felvétele egy marsi porördögről, melyet egy olyan sivatagban rögzített, mely nagyjából ezerszer szárazabb, mint egy földi.
A NASA marsi járműve, a Perseverance minden korábbi rekordot megdöntött akkor, amikor a Jezero-kráterben 699,9 métert tett meg anélkül, hogy meg kellett volna állnia a következő lépés megtervezése miatt.
A NASA Marson járőröző Perseverance roverje jelenleg a Jezero-kráterben kutat az ősi élet nyomai után. Közben egy furcsa alakú sziklát is sikerült lefotóznia.