Megint probléma volt a felsővezetékkel, vonatpótló buszok jártak Pécel és Rákos között
A Budapest–Hatvan–Miskolc-vonalon késésekre kell számítani, Rákos és Pécel között vonatpótló buszok közlekednek.
A Budapest–Hatvan–Miskolc-vonalon késésekre kell számítani, Rákos és Pécel között vonatpótló buszok közlekednek.
Kiírták a pályázatot a déli összekötő vasúti híd háromvágányúra bővítésére, ha ez megvalósul, több elővárosi vasút mehet át Budáról Pestre, illetve az egész országot átszelő vonatok is indulhatnak.
Bulgária és Románia szintjén van a magyar vasút, már ami a vonatok és az állomások tisztaságát illeti – derül ki az Eurobarometer friss felméréséből.
Alig maradt valami a kocsiból, amelyben két kisgyerek is utazott. A MÁV arra gyanakszik, nem működött a sorompó, ezért hajthatott a kocsi a sínre a XVII. kerületben.
Miniszterelnöki biztos próbálja egymáshoz igazítani a buszok és a vonatok menetrendjét.
Két baleset is történt, a harmadik vonalon pedig leszakadt a felsővezeték.
Az autóban négyen utaztak, egy felnőtt és két gyerek ki tudott szállni belőle, egy embert a tűzoltók emeltek ki.
Egy másik bliccelővel épp most fizettettek be 800 ezer forintot. Ő 56-szor utazott jegy nélkül.
A Déli és a Nyugati pályaudvar közé épített szuperalagút ötletét vázolták föl ismét szakértők és döntéshozók a Déli jövőjéről szóló fórumon. A szép számban jelen levő lakók kíváncsian hallgatták a víziókat, de a végén többen sérelmezték, hogy a mindennapi problémáikat nem hallgatja meg senki.
Pedig nem ők helyezik el az illegális hulladékot a vasúti területen, mondja el közleményében a vasúttársaság.
Ezek nem a felújított 3-as metró kistestvérei, még az orosz államadósság terhére vettünk 40 motorvonatot a Metrovagonmastól, ezeket a MÁV-Start most felújítja és átfesti kékre.
A szabadságát mindenki úgy tölti, ahogy akarja - írta a vasúttársaságot felügyelő tárca nélküli miniszter sajtóosztálya az RTL Híradó kérdésére.
Legalább 30-40 perc késésre kell készülni kora reggel, mert meghibásodott a veresegyházi váltó.
Homolya Róbert szerint bőven lenne mit javítani az infrastruktúrán, de vannak dolgok, amelyekre nincs pénze a társaságnak.
Lassan másfél éve nem hajt végre egy jogerős bírósági ítéletet a MÁV.
A MÁV halaszthatatlan karbantartási munkára hivatkozik.
Egy Budapestre tartó személyvonat elgázolt egy embert a nyílt pályán, 20-30 perces késésre kell számítani.
Vámosgyörk és Ludas között ütött el valakit egy intercity, késés várható a Budapest–Miskolc-vonalon.
Hétfőn hajnalban, a vasút mellett találtak rá, a helyszínelés miatt késnek a vonatok.
Csütörtökön kora este Székesfehérvár és Sárszentmihály között egy tehervonat elgázolt egy embert. A Székesfehérvár–Veszprém–Celldömölk–Szombathely vonalon utazóknak 60-90 vagy akár 120 perccel hosszabb menetidővel is kell számolniuk.