Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Minden valószínűség szerint a történelemben először sikerült azt rögzíteni, hogy egy aszteroida csapódik a Szaturnuszba. Az eredmény megerősítésére azonban még várni kell.
A csillagászok segítségét kérte a NASA, miután az egyik tudósa, Mario Rana egy furcsa villanást észlelt, és – ami még fontosabb – rögzített nemrég a Szaturnusznál. A szakemberek úgy vélik, hogy egy aszteroida csapódhatott a bolygóba, ez azonban egyáltalán nem egyértelmű.
A Szaturnusz a Jupiterhez hasonlóan gázóriás. Hatalmas tömege miatt várható, hogy magához vonzza a közeli aszteroidákat, így időnként be is csapódik egy-egy a felszínbe. Csakhogy amíg a földszerű bolygók esetében egy kráter marad a felszínen, a gázóriásokon nincs nyilvánvaló látható jele az ütközésnek, mivel a külső rétegek elsősorban hidrogénből és héliumból állnak. Emiatt a becsapódás bármilyen nyoma eltűnhet a szemek elől.
A csillagászok korábban már megpróbálták modellezni, hogy hány becsapódást szenvednek el az ilyen égitestek. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint az 1 kilométernél nagyobb objektumok becsapódásainak száma évente körülbelül 0,0032, vagy ha úgy jobban tetszik: 3125 évente történik egy ilyen esemény. A kisebb becsapódások gyakoribbak. A Cassini űrszonda által korábban rögzített adatok szerint a becsapódások árulkodó hullámokat hagyhatnak a Szaturnusz gyűrűiben.
Annak ellenére, hogy a kisebb égitestek becsapódása sokkal gyakoribb – a Föld esetében 8000 meteoritot lehet számon tartani évente –, még soha nem sikerült megfigyelni, ahogy a Szaturnuszt eltalálja egy égitest. Most azonban jó eséllyel igen: Mario Rana július 5-én detektálta a jelenséget – írja az IFLScience.
A kép bal oldalán kiemelt fényes villanás egy becsapódási eseményre hasonlít. Hasonló villanásokat a Jupiternél is figyeltek már meg korábban, a Szaturnusznál azonban még soha. Ha bebizonyosodik, hogy valóban aszteroida ütközött a bolygóval, akkor az azt is jelenti, hogy ez a világ első olyan felvétele, ami ezt megörökítette.
Bár az esemény izgalmas, addig nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy becsapódásról van szó, ezért a NASA a csillagászok segítségét kéri. Egész pontosan azt, hogy ha valaki 2025. július 5-én, magyar idő szerint 11 óra és 11 óra 15 perc között figyelte a Szaturnuszt, és esetleg épp fotót vagy videót készített róla, jelentkezzen.
A NASA azt reméli, hogy hamarosan további adatok állnak majd rendelkezésre, és egyértelműen ki lehet majd jelenteni, hogy mit lehetett látni a felvételen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.