Még 2021 októberében indult útnak a NASA Lucy nevű űrszondája, amelynek célja, hogy a Jupitert kísérő aszteroidákat tanulmányozza. Ez leghamarabb 2027 végén történhet meg, a számítások szerint ugyanis hat év kell neki, hogy elérje a gázóriás pályáját. Útja során azonban több égitestet is megvizsgál.
Ezek közül egyik a Donaldjohanson nevű aszteroida, amellyel még 2025. április 20-án találkozott a Lucy. Az égitest a Naprendszer fő aszteroidaövében található, amiről rengeteg adatot gyűjtött a szerkezet. A NASA tudósai most finomították a korábban begyűjtött adatokat, és kiderült, az aszteroida tényleg úgy néz ki, mint amilyennek elsőre látni lehetett: mogyoró alakja van.

A Lucy nagyjából 960 kilométeres távolságból figyelte meg az égitestet, így a legkisebb, még látható képződmények átmérője 40 méteres. Sajnos a Naphoz viszonyított helyzete miatt az apró részleteket nem lehetett jól megfigyelni, ám a találkozás így is felbecsülhetetlen értékű volt – írja a Gizmodo.
Hal Levison, a Lucy egyik tudósa szerint a Donaldjohanson feltűnően bonyolult geológiával rendelkezik. Az aszteroida valószínűleg két kisebb objektum körülbelül 150 millió évvel ezelőtti kozmikus ütközésének köszönheti az alakját. Ez a forma viszonylag gyakori a Naprendszer kisebb aszteroidái között, így amit a Donaldjohansontól megtudnak a tudósok, az segíthet megérteni számos más űrbéli objektumot is.
„Ahogy részletesen tanulmányozzuk a komplex szerkezeteket, fontos információkat fogunk feltárni a Naprendszerünk bolygóit alkotó építőelemekről és ütközési folyamatokról” – hangsúlyozta Levison.
A Lucy várhatóan 2027 augusztusában kezdi el alaposan felfedezni a Jupiter trójai aszteroidáit.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.