Pressman: Mi nem fogunk kivárni az Orbán-kormánnyal kapcsolatban
A budapesti amerikai követ Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából mondott beszédet a CEU Demokrácia Intézetének vendégeként.
A budapesti amerikai követ Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából mondott beszédet a CEU Demokrácia Intézetének vendégeként.
Jelentős befektetés árán teljesült Orbán Viktor vágya: számottevő szereplővé vált az amerikai republikánusok körében, Flóra lányával kvázi állami fogadtatásban részesült Donald Trump floridai birtokán. Ennek ellenére a kormányfő még arra sem számíthat biztosan, hogy az érdekei számítani fognak, ha a volt elnök visszatérne a Fehér Házba.
Ellenfele Mark Rutte korábbi holland miniszterelnök lesz, akiről Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország nem támogatja megválasztását.
A NATO főtitkára szerint a katonai támogatás Ukrajnának azonban elengedhetetlen, „amennyiben tárgyalásos, békés, illetve tartós rendezést szeretnénk”.
Kétszáz évnyi semlegesség után Svédország csatlakozott a NATO-hoz. A svéd zászlót hétfőn délben vonták fel a katonai szövetség európai főhadiszállásán, Brüsszelben. Svédország a NATO 32. tagja.
Guillaume Faury, Európa legnagyobb repülőgépgyártó és védelmi ipari cégének vezetője azt szeretné elérni, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság közös vadászgépfejlesztési programot indítson.
Akárcsak a francia elnök, a lengyel külügyminiszter sem tartja ezt elképzelhetetlennek.
A magyar Országgyűlés utolsóként ratifikálta a skandináv ország csatlakozási kérelmét.
Hamarosan gépre száll.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a legfőbb gond az a holland politikussal, hogy korábban kijelentette: Magyarországot térdre kell kényszeríteni.
Magyarország jelenleg a nyugati szövetség gyenge láncszemének számít, írja a svájci lap szerzője.
A NATO-szövetségesek többsége közölte, nem szándékozik harcoló csapatokat vezényelni az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába, így úgy tűnik, a lehetőséget a hét elején felvető francia elnök, Emmanuel Macron elszigetelődött a katonai tömbön belül. Pedig Ukrajnában már nem kevés NATO-katonai szolgál, igaz, ők közvetlenül nem vesznek részt a harcokban.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy a Nyugat egy, a hidegháborúra emlékeztető fegyverkezési versenybe akarja belerángatni Oroszországot.
Az amerikai exelnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója a Die Weltnek beszélt arról, mi következhet, ha Trump legyőzi Bident a novemberi elnökválasztáson.
Másfél év után. Valakinek utolsónak is lennie kell.
A honvédelmi miniszter két éve még egy olyan prezentációt mutogatott be, amelyben a négy új vadászgép beszerzési dátumának 2024-et tüntették fel.
Éjszaka várhatóan az életvégi döntésekről lesz egy négyórás vita.
Az Ukrajna elleni orosz hadművelet megindításának második évfordulója alkalmából Jens Stoltenberg NATO-főtitkár videóüzenetben erősítette meg a szervezet szándékát Ukrajna felvételére.