hvg.hu Gazdaság

Lehet, most végre tényleg megépítik a gellérthegyi siklót

Halvány reménysugár látszik ismét a Rác fürdőtől induló gellérthegyi sikló megépítésére. A friss becslések szerint a beruházás több mint négymilliárd forintba kerülne, de viszonylag gyorsan megtérülhetne. Feltételek persze vannak bőven.

MTI Gazdaság

Megmenti a kormány a Rác fürdő beruházóit

A keddi Magyar Közlönyben megjelent két rendelet értelmében a Rác Beruházó Befektető és Szolgáltató Kft-re, illetve a Rác Nosztalgia Beruházó és Szolgáltató Kft-re így a csődtörvény más paragrafusai vonatkoznak, egyebek mellett vagyonfelügyelőként a kormány által kijelölt, állami felszámoló jár el.

MTI Itthon

Felszámolási eljárást indítanak a Rác fürdő cégei ellen

A Fővárosi Közgyűlés kimondta, hogy a Rác fürdővel kapcsolatos lejárt követeléseket érvényesíteni kell, ami csak úgy történhet meg, ha felszámolják a Rác Nosztalgia Kft.-t, valamint a Rác Beruházó Kft.-t. A felszámolási eljárás várható átfutása másfél-két év – írták.

MTI/hvg.hu Itthon

Ma dönthetnek Tarlósék a budapesti olimpiáról

Több mint nyolcvan előterjesztést kellene megtárgyalnia keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlésnek, köztük egy, a Rác fürdő megnyitásáról és a budapesti olimpiai pályázatról szóló javaslatot is.

hvg.hu Vállalkozás

Megszerezné a Rác fürdőt a főváros

Felszámoltatná a főváros a Rác fürdő beruházóit, hogy így olcsóbban szerezhesse meg a létesítményt. A fürdőt utána átadnák egy üzemeltetőnek, hogy végre megnyithasson.

MTI/Magyar Nemzet Bűnügy

4-es metró: Még mindig nyomoznak hivatali vesztegetés miatt

Folytatják a nyomozást a több mint hét hónapja átadott 4-es metró ügyében, amit hivatali vesztegetés gyanújával indítottak – írja a szerdai Magyar Nemzet Bagoly Bettinára, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.

hvg.hu Ingatlan

Rác fürdő: most őszi vagy téli megnyitásról beszélnek

2005-ben kezdték felújítani a budapesti Rác fürdőt, de hiába szépült meg, bonyolult pénzügyi problémák miatt azóta sem tudták megnyitni. Tarlós István főpolgármester korábban 2013-as startot ígért, a legutolsó becslés szerint idén őszre vagy télre csúszhat az indulás – derül ki a Népszabadság cikkéből. A hvg.hu-nak februárban mutatták meg az üresen álló fürdőt, amely várhatóan a legdrágább lesz a fővárosban, ha egyszer megnyílik

Tossenberger Adél Kult

Meglestük az évek óta érintetlen Rác fürdő titkait

Budapest legdrágább fürdője nyílhat meg, ha lezárul végre a tulajdonosok és a főváros között húzódó egyezkedés. A Rác fürdő tízmilliárd forintos felújítása három és fél évvel ezelőtt befejeződött, de az épület még mindig üresen áll. Török kori alapítása óta szabados dorbézolások és rengeteg pusztítás helyszíne volt, itt nyílt meg Magyarország első fitneszterme, a sorsába pedig állítólag még Hruscsov is beleszólt. Mit rejtenek most a Duna-parti fehér falak? Megnéztük.

1 2
Erre a táblázatra gondoljon, mielőtt bárkit otthagy a kocsiban a napon

Erre a táblázatra gondoljon, mielőtt bárkit otthagy a kocsiban a napon

Elképesztő rekordot döntött meg a Bosszúállók: Végjáték

Elképesztő rekordot döntött meg a Bosszúállók: Végjáték

Meglepően okos a kéknyelvű gyík már 23 napos korában is

Meglepően okos a kéknyelvű gyík már 23 napos korában is

Nem szavaznak a fideszes jelöltekről az EP szakbizottságaiban

Nem szavaznak a fideszes jelöltekről az EP szakbizottságaiban

Nagyon megküzdött az érettségivel egy zalai fiatal, végül hamisítani próbált

Nagyon megküzdött az érettségivel egy zalai fiatal, végül hamisítani próbált

Budapestre jön zenekarával a Maffiózók színésze

Budapestre jön zenekarával a Maffiózók színésze

Egy kutatás bebizonyította, hogy genetikai okai vannak az autizmusnak

Egy kutatás bebizonyította, hogy genetikai okai vannak az autizmusnak

Bevásárlókocsival dobálózott a veszprémi belvárosban

Bevásárlókocsival dobálózott a veszprémi belvárosban

Nagy átalakításokra készül a Tesco

Nagy átalakításokra készül a Tesco

Könnygázzal oszlatták az ellentüntetőket egy lengyel melegfelvonuláson

Könnygázzal oszlatták az ellentüntetőket egy lengyel melegfelvonuláson

Nem jött be a YouTube trükkje, ismét működik a zeneletöltés

Nem jött be a YouTube trükkje, ismét működik a zeneletöltés

A címlapról ajánljuk