Két héten belül megkapja a lincselő kártérítését Szögi Lajos családja
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az RTL Klub Híradójának azt mondta, a bírósági végrehajtó már januárban kérte a pénz zárolását.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az RTL Klub Híradójának azt mondta, a bírósági végrehajtó már januárban kérte a pénz zárolását.
Setét Jenő szerint Győzike „a cigány atom, ami pusztít”.
A fegyőrök a férfi magyar barátnőjét is megverték.
Áll a bál. Egy füzet miatt.
Hárman haltak meg a frontális ütközésben.
A héten kiszivárgott hírek szerint szeptembertől már biztosan nem lesz tanítás a zánkai Erzsébet-tábor területén működő Egry József Szakgimnáziumban. Ez nemcsak a jelenlegi, mintegy 150 diák (és szüleik) számára jelent problémát, hanem azoknak is, akik ide jelentkeztek középiskolába.
A rendőrség a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosította a feltételezett elkövetőket.
Összesen 58 év szabadságvesztésre ítéltek hét férfit, akik másfél éve a Borsod megyei Kesznyétenben megerőszakoltak egy 15 éves, elkábított lányt.
A TV2 Jóban rosszban című sorozatából ismert színész ezúttal az RTL-en tűnik fel.
Az rtlklub.hu oldalon fizetett politikai hirdetések megjelenésének is helyet adnak.
Sok területen kritizálja a kormányt Amerika az elkészült országjelentésben, Orbánék szerint viszont nincs semmi baj.
A nyírmihálydi rablás során zsákmányolt pénzt később az elkövető élettársának bugyijában találták meg.
Az RTL Klub Híradójának értesülését megerősítette az intézmény, amely ígéri: gondoskodik a dolgozók pótlásáról.
A szakszervezet szerint egyébként ennél is nagyobb arányú emelés kellene.
Megszólalt az a nádudvari kamasz, akit több lány brutálisan megvert és megalázott. Az egyik bántalmazó nyilvános videóban kért bocsánatot a tetteiért.
A család szerint a kislány unokatestvére volt a tettes, a rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg.
A kutyájának nevezi és a hajánál fogva cibálja a földön térdelő, vérző orrú lányt a piros kardigános kamaszlány.
Az ezt szabályozó törvény ugyanis azt mondja ki, a fizetések az aktuális átlagkereset hatszorosát teszik ki alapesetben. Az pedig lényegesen nőtt.