szerző:
hvg.hu

Az RTL Klub Híradójának értesülését megerősítette az intézmény, amely ígéri: gondoskodik a dolgozók pótlásáról.

"A hatvani Albert Schweitzer Kórházban az összes beteghordó felmondott" – írta egy néző az RTL Klub Híradójának, és azt is hozzátette, miért: "A februári rövid hónapban 310 órákat dolgoztak a létszámhiány miatt."

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a betegszállítók azért hagyják ott a kórházat, mert rengeteged dolgoznak, de keveset keresnek. Sokuknak a 149 ezer forintos minimálbér az alapbére, azaz 100 ezer forintnál kevesebbet vihetnek haza.

Ráadásul többféle fertőzésveszélynek vannak kitéve, de semmilyen pótlékot sem kapnak.

A Híradónak nyilatkozott Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő is, aki szerint már így is alig volt betegszállító a kórházban. Úgy tudja, az utóbbi hónapokban már csupán négyen dolgoztak ilyen beosztásban.

Az érdekképviselet szerint országszerte nagyon kevés a betegszállító a kórházakban, ezért nagyon sokat kell dolgozniuk. Van olyan intézmény, ahol sztrájkra készülnek emiatt.

A Híradónak a kórház azt írta: valóban felmondtak a betegszállítási csoport munkatársai, május elején szűnik meg a közalkalmazotti jogviszonyuk. "Az intézmény gondoskodik a pótlásukról."

A műsorban idézték az Emberi Erőforrások Minisztériumának ígéretét, amely szerint 2022-ig négy lépcsőben emelik az egészségügyi szakdolgozók, köztük a betegszállítók bérét.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Joó Hajnalka Itthon

A Debreceni Gyermekklinika is alkalmatlannak tartja az adományágyakat, de a szülők továbbra is földön alszanak

Nemcsak a budapesti Heim Pál kórháznak nem felelnek meg azok a több mint ötven intézményben sikerrel használt összecsukható ágyak, amelyeket az "Ágyat az anyukáknak" mozgalmat elindító Orosvári Zsolték ajánlottak fel az intézményeknek, hanem a Debreceni Gyermekklinikának sem. A pikírt, kioktató elutasításról viszont csak a hvg.hu-tól értesült az adományozó, február végén még köszönőlevelet írt nekik a kórház vezetője.

Jövőre már ez szívja le az EU-ban elfogyasztott összes áram 2-3%-át

Jövőre már ez szívja le az EU-ban elfogyasztott összes áram 2-3%-át

Orbán Viktor, a három nyugati bölcs, meg egy tanmese

Orbán Viktor, a három nyugati bölcs, meg egy tanmese

Bochkor Gábor májusban már újra rádiózhat

Bochkor Gábor májusban már újra rádiózhat

Az autópálya rossz oldalán menekült valaki egy lopott Bentley-vel – videó

Az autópálya rossz oldalán menekült valaki egy lopott Bentley-vel – videó

159 ezer nyertes szelvény lett az ötös lottón

159 ezer nyertes szelvény lett az ötös lottón

Újra utcán a belgrádiak

Újra utcán a belgrádiak