#Recirquel



A Recirquel izomból és költészetből teremtett csodálatos világot a legújabb produkciójában
 

A Recirquel izomból és költészetből teremtett csodálatos világot a legújabb produkciójában

A Paradisum az újjászületés, az újrakezdés misztériumát járja körbe, magával sodorva a nézőt egy paradicsomi közegbe, amelyben az élet feltartóztathatatlanul utat tör magának. Vági Bence és csapata felejthetetlen atmoszférájú előadást hozott össze, amelyben a művészek ismét az emberi test fizikai és mentális határáig tolják el a produkcióikat. 









„A feleségem felhívott, én pedig a telefonban hallottam, ahogy felrobban egy bomba”
 

„A feleségem felhívott, én pedig a telefonban hallottam, ahogy felrobban egy bomba”

Már négy éve bemutatták, most viszont hirtelen egész mást kezdett jelenteni a magyar Recirquel újcirkusz-társulat kizárólag ukrán artistákkal létrehozott, szülőföldről szóló előadása. Van köztük, aki Kijevben ragadt törött lábbal, másnak az apja vagy a testvére harcol, ők pedig minden este felviszik a francia színpadokra az ukrán zászlót. Online beszélgettünk velük a helyzetükről.


Vági Bence: Nincs olyan, hogy egy artista nem áll a kezén, hogy nem megy fel a levegőbe
 

Vági Bence: Nincs olyan, hogy egy artista nem áll a kezén, hogy nem megy fel a levegőbe

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet idején született, de inkább korunk másik nagy problémája, a természet kizsákmányolása ihlette a Recirquel új darabját, amelynek csütörtöki bemutatója előtti összpróbáján a társulat alapítójával beszélgettünk. Vági Bence mesélt arról is, hogyan vészelte át a csapat a karanténidőszakot, és arról is, mi a következő nagy terve a mostani bemutató után.





A cirkuszban egy biztos: a halálos szaltó nélkül nem megy
 

A cirkuszban egy biztos: a halálos szaltó nélkül nem megy

Temetni kell a hagyományos cirkuszt? Az új cirkusz veheti át a helyét, vagy az lesz csupán múló divat? És mit gondol az egyik irányzat a másikról? A FINA vizes vb vasárnapi záróünnepsége után beszélgettünk a Recirquel újcirkusz-társulat művészeti vezetőjével, Vági Bencével, Kristóf Krisztián artistaművésszel, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál alapítójával és volt főrendezőjével és Urs Pilzcel, a világ legnagyobb cirkuszi seregszemléjének, a Monte-Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválnak a művészeti vezetőjével.