Benéztünk a Recirquel új produkciójának kulisszái mögé – fotók!
Vági Bence társulatának Walk My World című előadása ősztől látható a Millenárison. A próba során húsz métert repülő artistákat és hajukon lógó művészeket is láttunk.
HVG
Új előadáson dolgozik a Recirquel: a cirkuszi artisták és a táncművészet elemeit egyedien ötvöző társulat következő, immerzív színházi élményt ígérő darabjának próbái már lázasan zajlanak a Szentendrei úti próbateremben. A minden korábbinál látványosabbnak ígérkező show bemutatójára várhatóan novemberben kerül majd sor, azonban a Vági Bence nevével fémjelzett társulat csütörtökön lehetőséget adott az újságírók részére, hogy beleshessenek a felkészülés folyamatába.
Ókori történet elevenedik meg a Millenáris indusztriális környezetében, a nézők bevonásával.
A tervek szerint a cirque-danse társulat a Millenáris B épületében, hatezer négyzetméteren, két szinten alkotja meg a minden érzékszervre ható előadást, melynek alaptémáját Vergilius római szerző Aeneise, Dido és Aeneas tragikus szerelmi története adja. Az előadáshoz négy kontinensről válogatták össze a legtehetségesebb művészeket, Spanyolországtól Argentínáig rengeteg országból érkeztek előadók, hogy részt vegyenek a produkcióban.
Cabrera Martin
A kész előadásban a közönség húsz különböző cirkuszi zsánert láthat, köztük világszinten is egyedülálló, különleges technikai tudást igénylő számokat is.
Cabrera Martin
„Az egyedülálló produkció különleges felkészülést igényel: a májusban kezdődött, több hónapos intenzív próbafolyamat során a művészek számos technikai és képességfejlesztő tréningen vesznek részt. Többek között színészmesterség-, kaszkadőr- és kontakttréningeken, valamint kortárs, klasszikus és urbánus táncokat integráló mesterkurzusokon. A legjobb nemzetközi és hazai mesterek segítik a felkészülést, így a világhírű Grupo Corpo két egykori művésze is tart egy különleges kurzust, melynek során a Walk My World előadóművészei megismerkednek a brazil társulat társalapítójának és koreográfusának, Rodrigo Pederneirasnak az egyedi mozgásnyelvével” – írja a társulat sajtóközleménye.
Cabrera Martin
Az artistákat tízméteres magasságban húsz métert repítő orosz hinta, hajlógás, szóló- és duógurtni, kötél, kínai rúd, rhönrad, cyr, létra- és zsonglőrszámok, valamint számos, egyedi fejlesztésű cirkuszi rekvizitre épülő zsáner is szerepet kap majd a kész produkcióban.
Cabrera Martin
A Recirquel legutóbbi bemutatójáról ebben a cikkben írtunk:
A Paradisum az újjászületés, az újrakezdés misztériumát járja körbe, magával sodorva a nézőt egy paradicsomi közegbe, amelyben az élet feltartóztathatatlanul utat tör magának. Vági Bence és csapata felejthetetlen atmoszférájú előadást hozott össze, amelyben a művészek ismét az emberi test fizikai és mentális határáig tolják el a produkcióikat.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.