Készül a Budapest-Kolozsvár gyorsvasút előzetes terve
Akár 350 km/órával mehetünk Kolozsvárra, ha egyszer megépül.
Akár 350 km/órával mehetünk Kolozsvárra, ha egyszer megépül.
Lengyelországban már a köztereken is kötelező maszkot viselni.
A Dnyeszter Menti Köztársaság területe tulajdonképpen senkinek sem kell annyira, az ott lakó félmillió ember viszont nem tudja eldönteni, melyik ország része akar lenni. Az egyre súlyosabb gondokkal küzdő de facto állam helyzetét talán az oldhatja meg, hogy Moldovának újra oroszbarát vezetése lett.
Az elhunyt csak 40 éves volt, a rokonság a dolgozókat is megfenyegette.
Csak Kijevben 22 és fél ezer beteget tartanak nyilván. Romániában 44-en haltak meg egy nap alatt.
Az újraválasztásáért induló polgármester, Ion Aliman a leadott érvényes szavazatok több mint felét kapta meg másfél héttel azután, hogy elhunyt. A választást meg kell ismételni.
Bár húsz év után lett újra magyar polgármestere Marosvásárhelynek, a vasárnap nagyot győző Soós Zoltán szerint ez a siker nem a magyarok győzelme a románok felett, hanem a marosvásárhelyieké a korrupció felett. Soós kolozsvári mintát ígér a húsz éve stagnáló városnak.
Soós Zoltán új várost nem, de új szemléletet ígér a következő négy évre. Az RMDSZ jelöltjei nagyjából 200 településen nyertek.
A rendszerváltás óta most volt a legalacsonyabb, 46 százalékos a részvétel az önkormányzati választásokon.
Az RMDSZ kérte a könnyítést az operatív törzstől.
Külön sávot is biztosítanak a munkavállalóknak az átkelőknél.
Az országban a napi átlagos esetszám meghaladta az 1300 főt.
A magyar közösség szereplésére a romániai önkormányzati választáson hatással lesznek a belső konfliktusok, a pártjaik közti rivalizálás, az RMDSZ-t ért korrupciós vádak, a szervezet elöregedése és az akut jelölthiány, valamint a vegyes etnikumú pártok erősödése.
Azok a "jó magyarok", akik most ellenzik a román Trianon-törvényt, valójában egyetértenek azzal (és a törvényt megalkotókkal), hiszen ők maguk hasonló szellemben törvénykeznének fordított esetben.
Az utóbbi 24 órában újabb 1333 embernél mutatták ki a koronavírust Romániában.
Belgiumban például az elmúlt hét napi átlaga 1071 új fertőzött volt, ami 77 százalékos növekedés két hét alatt.
Az elmúlt 24 órában 49-en haltak bele a koronavírus okozta betegségbe.
Azokkal a tünetmentes emberekkel szemben, akik egy hét után elvégeztetik a koronavírustesztet, és annak eredménye negatív, a tizedik napon feloldják a karanténkötelezettséget.
Nem csak a pozitív tesztek aránya, de a súlyos koronavírusos esetek száma is rekordot döntött hétfőre az országban.
Már több mint 113 ezren fertőződtek meg koronavírussal Romániában, és eddig 4458-an haltak meg.