Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Külön sávot is biztosítanak a munkavállalóknak az átkelőknél.
Klaus Iohannis román elnök pénteken kihirdette azt a jogszabályt, amely megkönnyíti a határátlépést a koronavírus-járvány idején az ingázóknak, akik különleges bánásmódban részesülnek. A román képviselőház szeptember elején fogadta el a jogszabályt, július végén a szenátus is megszavazta, így már csak az elnöktől függött, hogy hatályba léphet vagy sem.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Szabó Ödön parlamenti képviselő által beterjesztett törvény egyebek mellett azt szabályozza, hogy a naponta határátlépésre kényszerülő ingázók családtagjaikkal együtt - így az ingázó iskolások is - egy igazolványt igényelhetnek a román hatóságoktól.
Ennek birtokában az érintettek könnyebb feltételek mellett léphetik át a határt, a román határrendőrség külön közlekedési sávot biztosít nekik.
A belügyminisztériumnak a jogszabály hatályba lépésétől számított harminc napon belül kell kidolgoznia a törvény alkalmazási szabályait.
Szabó Ödön korábban elmondta, hogy a határ mentén dolgozók régi álma vált valóra ezzel az intézkedéssel, hiszen naponta vagy hetente akár több órát is el kellett tölteniük a határátkelőknél. A képviselő hozzátette, hogy ez a probléma főleg a koronavírus-járvány idején jelentkezett, amikor korlátozták a román-magyar határon az átlépést.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.