Koltai Lajos az SZFE-s oktatásáról: Felkértek egy feladatra és elvállaltam
Belső dolgokkal, konfliktusokkal nem foglalkozik, mondta egy interjúban.
Belső dolgokkal, konfliktusokkal nem foglalkozik, mondta egy interjúban.
A kerületi polgármester szerint a sajtóból tudták meg, hogy Soós Péter főállású oktató lesz az SZFE-n. Miközben 2023-ig szerződés köti a Pinceszínházhoz.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése kiadott egy közleményt az új tanárokról, amelyben két olyan név is szerepel, akit valójában fel sem kértek.
Sára Balázs, az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének újonnan kinevezett igazgatója az egyetemi filmes képzés terveiről beszélt egy interjúban.
Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztője lesz a dokumentumfilmes, András Ferenc, a Dögkeselyű rendezője pedig a filmrendezői osztály vezetője lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem következő félévében.
Kicsinyes, pitiáner, harmadosztályú bosszúnak tartja az SZFE tanulmányi rendszerének lezárását Hiller István. Az MSZP oktatási szakpolitikusa arra biztatja a diákokat, hogy tartsanak össze, és precízen őrizzék meg megszerzett jegyeiket, mert egy új vezetés ezeket majd elfogadhatja. Szerinte egy kormányváltás után egy nap és egy éjszaka alatt lerakhatnák egy új színház- és filmművészeti intézmény alapjait.
Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az intézmény játszóhelyét, az Ódry Színpadot is. Az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. A döntés ellen tiltakozott Ódry Árpád dédunokája is. Minisorozatunkban négy emblematikus színész és színházi ember búcsúzik a legendás műhelytől és játszóhelytől. Negyedikként Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója.
Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az intézmény játszóhelyét, az Ódry Színpadot is. Az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. A döntés ellen tiltakozott Ódry Árpád dédunokája is. Minisorozatunkban négy emblematikus színész és színházi ember búcsúzik a legendás műhelytől és játszóhelytől. Harmadikként Mácsai Pál színész, rendező, az Örkény Színház alapító igazgatója.
Szarvas József lesz a jövőre induló színészosztály vezetője – közölte az Színház- és Filmművészeti Egyetem új kuratóriuma a héten. A Jászai Mari-díjas színművész szerint kinevezésének nem kellene sajtóhírnek lennie, és nem is érdekli, mit szólnak hozzá az emberek. Megérti az egyetemüket féltő diákokat, de azt mondja: döntse el a gyakorlat, hogy jó tanár lesz-e.
Sajtóbejárást tartottak az SZFE új, naphegyi campusán.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetőinek ígéretei a jegyek pótlására „annyit érnek, amennyit betartanak belőlük”.
A kormány kinevezettjei új intézkedésektől remélik, hogy az SZFE diákjai végre engedelmességet tanulnak. A tanári karból és az ingatlanegyüttesből eltakarították a patinát, a hallgatók pedig úgy érzik: bosszút állnak rajtuk. A fiatalok egységes fellépését akadályozza az egymás iránti hűségük.