szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Oliver Reese egy kerekasztal-beszélgetésen ismét elmondta a véleményét az Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásával kapcsolatban, erre reagált most az egyetemet fenntartó kuratórium elnöke.

Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Szeptember elején jött a hír, hogy a Berliner Ensemble az SZFE diákjai és tanárai támogatásának jeléül lemondta a tervezett MEdea vendégjátékot a budapesti MITEM fesztiválon, erre Vidnyánszky Attila akkor a Nemzeti Színház oldalán is közzétett nyílt levélben reagált Oliver Reese igazgatójának.

Reese később interjút adott a HVG hetilapnak, amelyben elmondta, Zsámbéki Gábor lemondásának, a demokratikus és integratív tárgyalások, egyeztetések hiányának a hírére egyértelmű volt számára, hogy kinek az oldalán áll. „Azért hoztam meg ezt a döntést, mert az SZFE birtokbavételével a kuratórium átlépte a piros határvonalat” – mondta a rendező-igazgató.

Nemrég Autonómia és Szolidaritás címmel szervezett online kerekasztal-beszélgetést a Berliner Ensemble, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét tárgyalták. A beszélgetésen Oliver Reese mellett részt vett Enyedi Ildikó, Mundruczó Kornél, Milovits Hanna, az SZFE hallgatója, Christoph Lepschy, a Salzburgi Zeneművészeti Egyetem szenátusának elnöke és Tőkey Éva, a Freie Ungarische Botschaft aktivistája.

Reese elmondta, sok szálon kapcsolódik a magyar művészekhez, annak idején meghívta a nagyon fiatal Bodó Viktort rendezni, a Berliner Ensemble sokat dolgozott Schilling Árpáddal is, a társulat pedig tagja a mitos21 nemzetközi színházi hálózatnak, a Katona József Színházzal egyetemben.

Az igazgató elmondta, mire eljutottak hozzá az SZFE körüli történések, addigra már elfogadták Vidnyánszky meghívását a MITEM fesztiválra, de azon a ponton világos lett, hogy tiltakozásképpen vissza kell azt mondaniuk, mert Vidnyánszkynak erőteljes szerepe volt az SZFE elleni "jobboldali támadásban". Reese hozzátette, remélték, hogy a döntésük nemzetközi visszhangra talál majd, ami így is lett. Felmerült, Vidnyánszky válaszolt-e erre a bejelentésre, ekkor Reese elmondta, hogy igen (a válasz itt), de erre már nem reagált, mert az, hogy nem jönnek el, és így tiltakoznak, részükről már maga a válasz.

Oliver Reese, sok szálon kapcsolódik a magyar művészekhez, annak idején meghívta a nagyon fiatal Bodó Viktort rendezni, a Berliner Ensemble sokat dolgozott Schilling Árpáddal is, a társulat pedig tagja a mitos21 nemzetközi színházi hálózatnak, a Katona József Színházzal egyetemben.
Az igazgató elmondta, mire eljutottak hozzá az SZFE körüli történések, addigra már elfogadták Vidnyánszky meghívását a MITEM fesztiválra, de azon a ponton világos lett, hogy tiltakozásképpen vissza kell azt mondaniuk, mert Vidnyánszkynak erőteljes szerepe volt az SZFE elleni jobboldali támadásban. Reese hozzátette, remélték, hogy a döntésük nemzetközi visszhangra talál majd, ami így is lett.sok szálon kapcsolódik a magyar művészekhez, annak idején meghívta a nagyon fiatal Bodó Viktort rendezni, a Berliner Ensemble sokat dolgozott Schilling Árpáddal is, a társulat pedig tagja a mitos21 nemzetközi színházi hálózatnak, a Katona József Színházzal egyetemben.

Ezekre a kijelentésekre reagált viszont nemrég Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház honlapján megjelent közleményben. Mint írja, sajnálja, hogy Reese a beszélgetésen nem mondta el, hogy már két alkalommal, három előadással volt a Berliner Ensemble a MITEM vendége, hogy kurzust vezetett a kaposvári egyetemistáknak, hogy közös kiállítást rendeztek és életmű-beszélgetést is szerveztek már.

„Sajnálom, hogy nem mondtad el a nézőknek, miféle fesztivál is a MITEM – amit te pontosan tudsz és ismersz, hiszen ezekről a témákról személyesen is beszélgettünk. (...)

Sajnálom, hogy eredménynek tekinted, ha egy másik ország művészeti eseményének a sikertelenségéhez hozzájárulhatsz, és ezt büszkén kijelented. Megdöbbent, hogy azt reméled, hogyha a BE nem vesz részt a fesztiválon, és erre buzdít másokat is, akkor a MITEM elveszíti nemzetközi jellegét. Megdöbbent a gőg, ami ennek a pozíciónak és politikai cselekvésnek a hangoztatásából árad. Elkeserít, hogy politikai céljaid megvalósítása közben nem engem és az általam vezetett intézményt, hanem az egész magyar közönséget és a színházi életet bünteted azzal, hogy visszamondod a MITEM meghívását.

Vidnyánszky úgy folytatja, hogy a MITEM évek óta alkalmat kínál arra, hogy a legkülönbözőbb világlátású alkotók összejöjjenek, és szabadon megmutassák a magyar közönségnek és egymásnak, mit gondolnak a világról, művészetről, színházról. A MITEM jó alkalom arra, hogy a politikai megosztottság felett a művészet képezzen hidat.

Szerinte aki ebből kivonja magát, és politikáját helyezi a művészet szabadsága elé, az a maga művészetét politikai eszközzé fokozza le.

„A MITEM célja alapítása óta – ezt bizonyítja az elmúlt nyolc év programjának sokszínűsége – a művészet felszabadító, minden különbség ellenére is megbékélést hozó erejének a demonstrálása volt. Ha valaki, mint ahogy te is, eredménynek tekinted, hogy kárt okozol a MITEM-nek, hogy megfosztod a magyar polgárokat attól, hogy lássák a német színházi élet jeles műhelyének előadásait, akkor te nem a megbékélést szolgálod, hanem a megosztottságot szítod. Ezt a felelősséget ki kell mondanod és vállalnod kell" – teszi hozzá.

Vidnyánszky úgy véli, mivel Reese bejelentette, hogy a vendégjáték visszamondásával megadta a válaszát, elvágta a normális, az európainak mondott kommunikációnak a minimális lehetőségét is. „Ennek a felelősségét is vállalnod kell.

Mert fontos világossá tenni, mi a felelőssége annak, aki a párbeszédet felrúgja, aki a kinyújtott kezet nem fogadja el, aki politikai aktivizmusával büntet és végső soron csak fokozza az amúgy is mindannyiunk életét megnehezítő megosztottságot

– írja.

A Nemzeti Színház igazgatója a levél végén hangsúlyozza, hogy ő

művészként, színházigazgatóként, a MITEM vezetőjeként a világnézetileg egyet nem értők közeledésében, párbeszédében bízik, és ezen dolgozik.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
707 lóerős lett a Rolls-Royce 2,7 tonnás szabadidő-autója

707 lóerős lett a Rolls-Royce 2,7 tonnás szabadidő-autója

Rákapcsol a Honor: sorra jönnek az új telefonok, köztük egy összehajtható is

Rákapcsol a Honor: sorra jönnek az új telefonok, köztük egy összehajtható is

"Sárkány ellen sárkányfű" - mondta Orbán, mielőtt megkapta a vakcinát

"Sárkány ellen sárkányfű" - mondta Orbán, mielőtt megkapta a vakcinát