Több ezer kínai munkás érkezik Szegedre a BYD-gyár miatt
Szeged polgármestere szerint a kínai dolgozókon túl Makó környéki, valamint Szerbiából vajdasági munkásokra is számítanak a szegedi pályakezdő fiatalok mellett.
Szeged polgármestere szerint a kínai dolgozókon túl Makó környéki, valamint Szerbiából vajdasági munkásokra is számítanak a szegedi pályakezdő fiatalok mellett.
A MÁV arra figyelmeztetett, hogy hosszabb menetidőkkel és eseti, forgalmi változásokkal továbbra is számolni kell.
Várhatóan szerdán indulhat újra a forgalom azon a szakaszon, ahol kisiklott szombaton egy tehervonat.
Összecseréltek két beteget a szegedi egyetemi klinikán. Egy 77 éves férfi érfestésre érkezett az intézménybe, és egy tüdődaganatos beteggel együtt várta, hogy sorra kerüljön. Az orvosok tévedésből a másik betegnek szánt beavatkozást végezték el rajta – számolt be az esetről az RTL Híradó.
Baleset-megelőzési jelleggel kapnak több sárga színt a tramtrainek.
A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.
Már nem kell jegyet váltani az állatkertbe, ha valaki emut szeretne látni.
Egy autó villanyoszlopnak ütközött a Rókusi körúton, a sofőr meghalt, egy gyereket kórházba szállítottak.
A villamosra várók egyike sajtóinformációk szerint súlyosan megsérült.
Meglátta, hogy a barátnője egy másik férfi járművében ül, ezért követni kezdte őket, majd az egyik kereszteződésnél rájuk lőtt.
Azt nem tudni, hogy mit szeretne a vasúttársaság fejleszteni a szegedi pályaudvaron.
2025 végén két modellel indítja be magyarországi autógyárát a kínai BYD. A kis kategóriájú modelljük gyártása csúszik, először a Golf-kategóriában szállnak szembe az európai gyártókkal.
Viperával, szamurájkarddal és gumilövedékes fegyverutánzattal felszerelkezve kopogtak be, bozótvágó késsel nyitott ajtót.
A fiúval állítólag „semmi baj nem volt” az iskolaváltásig.
A fiatal állapotáról sem a rendőrség, sem a mentőszolgálat nem adott tájékoztatást.
Két dolgozót kórházba szállítottak megfigyelésre.
A kisajátított szántók tulajdonosai szerint az önkormányzat 17-szer többet kap a BYD-tól a földekért, mint amennyit a gazdáknak fizet.
A mosoda helyreállításáig Szegedtől messze mossák a Klinikai Központ egészségügyi textíliáit.
Véletlenül gázt adott, és ajtóstul rontott az utcára.