Munkásbuszok karamboloztak Székesfehérvárnál, több mint tíz ember megsérült
Három autóbusz és egy személykocsi ütközött a 63-as főúton. Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Három autóbusz és egy személykocsi ütközött a 63-as főúton. Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Kérdéses, hogy az önkormányzatokra kiterjesztett rezsicsökkentés alá beférnek-e a távhőszolgáltatók. Úgy tűnik, a közlekedési cégek nem.
A székesfehérvári polgármester levelet írt a kormánynak, hogy a távhő, a vízmű és más közüzemi szolgáltatók kénytelenek a piaci árat fizetni az energiáért, de az önkormányzatok aligha tudják kigazdálkodni a pluszpénzt.
120 óra közmunka helyett felfüggesztettet és foglalkozástól való eltiltást kaptak.
A multicsarnokot Garancsi István cége építi, az összes költséget az állam állja.
Egyedül Győrben nem jellemző a kiköltözés, mert ott már beteltek a környező települések.
A fővárosban, Veszprémben és Székesfehérváron is rosszul alakult a bérek és az ingatlanárak aránya, a debreceni agglomeráció árai már vetekszenek a budapestiekkel.
Meghatározó látvány épül az M7-es mellett.
A protekciós pacalpörkölttől a borjúmájig mesélik az ország első autópálya-éttermének, az M7 Bistrónak a történetét. A Székesfehérvár melletti helyen van, ami állandó: a túrós batyu, a virslis roló és a Szakály család.
A férfit azzal vádolták, hogy egy párnával megfojtott egy nőt.
Egy fiatal felmászott rá, és lefelé jövet belekapaszkodott, most büntetőeljárás indul ellene. Az Országalma nem mászóka – kommentált Cser-Palkovics András polgármester.
Pár éve még túl drága volt. Most még drágább lett.
A férfi állítása szerint féltékeny volt a gyerek és édesanyja kapcsolatára. Többször meg is ütötte a kislányt.
A székesfehérvári polgármester szerint minden egyes választás előtt felmerül a pletyka, hogy indul egy parlamenti székért.
Több kérdést is felvet az önkormányzatok további állami kompenzációját illetően Gulyás Gergely miniszternek a hvg.hu-nak adott válasza a Kormányinfón. Úgy tűnik, ha nem is egy újabb, hivatalos körben, de egyedi döntéssel mégis pénzhez juthatnak az eredetileg a kompenzációból kimaradt városok, ha erre a kormányzat érdemesnek tartja őket.
Közvetlen vonatok közlekednek majd Budapesttől Tapolcáig.
Egy év alatt 3,6 millió kilowattóra energiát termelt a Solar Park.
Bucsi László szerint addig kell egy orvosnak a kórházban maradnia, amíg el nem végezte a munkáját.
A 72 éves férfit Székesfehérvárnál gázolta el egy teherautó.