Kiesett a pikszisből Vida József, miután levezényelte a takarékok egyesítését
Egyre kevesebb kívánatos csúcsmenedzseri állás maradt a hatalom közelében lévő üzletemberek számára.
Egyre kevesebb kívánatos csúcsmenedzseri állás maradt a hatalom közelében lévő üzletemberek számára.
A Budapest Bankot, az MKB Bankot és a Takarék Csoportot magában foglaló Magyar Bankholding vezetője korábban az OTP vezérigazgató-helyettese volt.
A Mészáros-csoport tulajdonosa egy Louis Vuitton bakancsban jelent meg.
Szupermodern bankot ígérnek a Magyar Bankholding vezetői.
Idén 8, jövőre 7 százalékkal nőhet a magyar GDP a bank elemzői szerint.
Az OTP nem árulta el, hogy mennyivel növelte dolgozói bérét.
Miközben rengeteg pénzből fejlesztette informatikáját a Takarék-csoport, egy fiókjában százmilliókat sikkasztottak el. A minap részben az it-biztonság hiányosságai miatt bírságolta meg a kormányhoz közel álló pénzintézetet a Magyar Nemzeti Bank.
A vád szerint a bankosok kihasználták, hogy a fiók kis létszámú volt, és azt, hogy ellenőrzés nem nagyon történt.
A kedvezmény a munkáltatói közterhekre és a postai közreműködéshez szükséges eszközbeszerzésre vonatkozik.
A jelek szerint a próbák sikeresek voltak, már közel két tucat településen költöztették be a postai szolgáltatásokat a takarékfiókba. A postapartnerek sorában megjelent a Coop.
A vadászkastély melletti 23 hektáros területen gazdálkodni akar a képviselő.
A Mészáros Lőrinchez és Vida Józsefhez is köthető Magyar Bankholding hivatalosan is elindította az összeolvadás folyamatát.
A jéghegy csúcsa lett volna csak a Budapest Banknál az újdonsült Rogán família meghiúsult milliárdos földvásárlási hitele. A korábban tiszta portfóliójú bankot mostanra kitömték ilyenekkel.
A pénzintézet új modellben értékesít biztosításokat.
Még csak tesztjelleggel, de már működnek az első egyesített posta- és takarékfiókok. A kiszervezés a Posta részéről racionális döntés, az OTP-rivális Takarék-csoportnak pedig komoly versenyelőny lehet majd.
Három forgatókönyv volt az asztalon, de se a Budapest Bank megtartása, se az eladása nem lett volna olyan jó opció, mint beadni az MKB és a Takarékbank fúziójába.
Egy több mint száz éve épült angyalföldi hőerőmű épületéhez jutott hozzá a Dunától néhány lépésre Mészáros Lőrinc földijének üzlettársa.
A Magyar Posta bezárta az összes üdülőjét, többet pedig eladnak közülük. A járvány nem kímélte a céget, az első félévben 5 milliárd árbevétel-kiesésük volt, viszont a munkaerőhiány már nem sújtja őket.
Rontotta a 2020-as GDP-előrejelzését a Takarékbank, de úgy számolnak, hogy ha meglesz a koronavírus elleni vakcina, 2021 utolsó hónapjaira elérheti a magyar gazdaság azt a szintet, ahol 2019 végén állt.
Lezárult a takarékok integrációja, elindult a műanyagmentes július és turbófokozatra kapcsolt a sokadik magyarországi sportcsatorna. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.