#Tigáz





Több szolgáltató is alkalmazhatja itthon a borsos számlát okozó átalányt
 

Több szolgáltató is alkalmazhatja itthon a borsos számlát okozó átalányt

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal szerint a Tigáz mellett más gáz- illetve áram- és vízszolgáltatók is alkalmazzák az úgynevezett behajtási költségátalányt – írja a Népszabadság. A lap korábban egy tigázos ügyfél esete alapján írt a havi 40 eurónak megfelelő összegű tételről, amelyet magánszemélyeknek nem lehet felszámítani, mégis előfordult ilyen. A Tigáz ügyében a közműhivatal vizsgálatot indított.

hvg.hu hvg.hu





Az államhoz kerültek a gázfogyasztók - egyből megemelték az árrést
 

Az államhoz kerültek a gázfogyasztók - egyből megemelték az árrést

Most, hogy októberig az utolsó nem állami gázszolgáltató is eltűnik a piacról, a kormány egy rendeletben megemelte a lakossági földgázra vonatkozó szolgáltatói árrést és csökkentette a felvásárolt földgáz hatósági árát. Pedig korábban gyakran hivatkoztak arra, hogy a külföldi cégeknek menniük kellene a piacról, mert csak "extraprofitot" termelnek.

hvg.hu hvg.hu


Kivonulás előtt a Tigáz
 

Kivonulás előtt a Tigáz

A gyakorlatilag egész Kelet-Magyarországot ellátó gázszolgáltató előbb a lakossági szolgáltatásról mondott le, most pedig a szabadpiaci portfóliójáról is. De nem az államnak adta el a részét!

hvg.hu hvg.hu

A Klik miatt a polgármesternél sincs fűtés
 

A Klik miatt a polgármesternél sincs fűtés

Gyöngyöstarján polgármestere reméli, mielőbb visszakapcsolják a fűtést a település iskolájában. A gázszolgáltató azért kapcsolta ki, mert az iskola fenntartója, a Klik nem fizette a számlákat. A gázszolgáltató szerint jó lenne, ha a Klik is rendesen fizetne, mint az állampolgárok.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Mégis Némethné csuklóztatja az energiahivatalt
 

Mégis Némethné csuklóztatja az energiahivatalt

Meglehetősen furcsa hátraarcot hajtott végre a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), mely miután szeptemberben 30 millióra bírságolta a nemzeti közműszolgáltató gázcégét, a Főgázt azért, mert az az átveendő egyetemes (értsd: lakossági) gázfogyasztókról szó tervéhez nem adott be üzleti tervet, most simán tudomásul veszi, hogy ez a továbbiakban sem történik meg. Az a bizonyítás nem létezik így, melyből látni kellene, hogy a Főgáznál e szolgáltatás hogyan lesz rentábilis. A birság indoklásában a hivatal az ellátásbiztonságra hivatkozott – most ez az érv elő sem került.

hvg.hu hvg.hu

Miért húz le az állami rezsicég?
 

Miért húz le az állami rezsicég?

A mérőóra nem a fogyasztóé, de ha magától cseréltetné, még érhetik brutális meglepetések. Az például, hogy a még külföldi kézben lévő szolgáltató ajánlatának a tizenegyszeresét kéri el a cseréért az állami tulajdonú rezsicég, éppen az, amely létrehozásának legfőbb indoka a fogyasztói lehúzások rendszerének megszüntetése volt. 106 ezer forintot fizethet tehát az állami szolgáltatónak egy olyan gázóráért, amely nem is az öné lesz. Hogy is van ez?

Szabó M. István Szabó M. István

Bukóra áll az állami rezsicég
 

Bukóra áll az állami rezsicég

A Főgáz (illetőleg a mögötte álló ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.) egymás után falja fel a lakossági gázszolgáltatókat, és jövő ilyenkorra akár 3,3 millió fogyasztóval is rendelkezhet, de továbbra sem tudni, hogy a korábban a külföldi tulajdonú cégeknél tetemes éves veszteséget okozó szolgáltatás mitől és hogyan lehetne kezelhető.

hvg.hu hvg.hu


És akkor sokmilliárdból lett egy alig működő vasútunk
 

És akkor sokmilliárdból lett egy alig működő vasútunk

Mi lenne, ha kevesebb munkanapból állna a hét? Jön a magáncsőd, de kemény lesz. Gigászi méretű földgázmezőt találtak a Földközi-tenger alatt. Kilőni látszik a magyar lakáspiac. Váratlanul nyereségesek lettek a magyar bankok, az Auchan pedig új ötlettel cselezi ki a vasárnapi boltzárat: busszal viszik a vevőket a romániai Nagyváradra. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu


A Főgáz készen áll a Tigáz ügyfelek átvátelére
 

A Főgáz készen áll a Tigáz ügyfelek átvátelére

A Főgáz készen áll mindhárom szolgáltató lakossági fogyasztóinak átvételére, a földgázellátás fennakadásmentes biztosítására az egész országban, így a társaság egyetemes szolgáltatásban vételező ügyfeleinek száma a jelenlegi 800 ezerről akár 3,3 millióra bővülhet a közeljövőben.

MTI MTI