Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal szerint a Tigáz mellett más gáz- illetve áram- és vízszolgáltatók is alkalmazzák az úgynevezett behajtási költségátalányt – írja a Népszabadság. A lap korábban egy tigázos ügyfél esete alapján írt a havi 40 eurónak megfelelő összegű tételről, amelyet magánszemélyeknek nem lehet felszámítani, mégis előfordult ilyen. A Tigáz ügyében a közműhivatal vizsgálatot indított.
A Népszabadság júniusban mutatta be a Tigáz egyik ügyfelének történetét.
A telkén lévő épületek egy részében évtizedek óta működteti családi tulajdonú nonprofit oktatási intézményét. A gázmérő és a Tigázzal kötött szerződés az ő nevén van. Évtizedekkel ezelőtt jelezte a szolgáltatónak az oktatási intézmény beindítását, és a társasággal úgy állapodtak meg, hogy a fogyasztás felét az oktatási kft. fizeti.
Mindig rendezte a számlákat, de a cége bevételeinek jellegéből adódóan rendre körülbelül egyhetes késéssel. Mivel a szabályok is csak több hónap késedelmet büntetnek a mérő kikapcsolásával, ebből egy ideig nem volt baja.
Júniusban azonban értesítést kapott arról, hogy a Tigáz tőle és az oktatási kft.-től is egy évre visszamenőleg havi 12-13 ezer forintot követel „behajtási költségátalány” jogcímén. A cég egy kétségkívül évek óta létező törvényre hivatkozott, amely szerint az EU szabályai szerint a bármekkorát is késő cégektől minden egyes számla után egységesen 40 euró sarc követelhető egy évre visszamenőleg. Ez a cikkben szereplő nő esetében összesen több mint kétszázezer forint volt.
A Tigáz már korábban elismerte, hogy magánszemélynek ez az átalány nem számítható fel.
Másra is érkezett panasz
A Tigázon kívül egy másik szolgáltatóval szemben is érkezett panasz a behajtási költségátalány alkalmazása kapcsán – közölte a lappal a gázszolgáltató ügyében vizsgálódó Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól. Az nem derült ki, melyik lehet a másik szolgáltató.
A hatósághoz 1500, a Tigáz érintett gyakorlatát kifogásoló jelzés érkezett, közülük 345-öt írásban kaptak meg.
A hivatal azt rója fel a Tigáznak, hogy nem jelezte előre se a hivatal, se felhasználói felé, hogy alkalmazni akarja a költségátalányt. Nem kezdeményezett üzletszabályzat-módosítást se.
Más szolgáltatóktól viszont érkezett üzletszabályzat-módosítási kérelem, de ezeket nem nevezte meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
A Tigáznál a lap erre vonatkozó sokadik kérdésére elárulták: ilyen esetben nem tudják elkülöníteni a lakossági és a céges felhasználást, a címzéskor se tűnt fel nekik a különbség.
Ugyancsak hosszas várakozás után árulták el azt is: közös lakossági-vállalkozási ügyfélazonosító esetén előfordult, hogy az értesítést tévesen a lakossági fogyasztóknak küldték ki, illetve volt, hogy „tévesen értelmezték" a törvényt. Ezeket a Tigáz visszavonta, és ígéretet tett a befizetések visszatérítésére. Azt nem akarták megmondani, hogy eddig hány lakossági fogyasztónak fizettek vissza pénzt és mennyit.
A közműhivatal társszerve, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is felfigyelt már a behajtási költségátalányra. Ők hangsúlyozták, hogy a lakosságon kívüli ügyekben nem illetékesek, illetve a költségátalány csak cégekre alkalmazható. Tudomásuk szerint a behajtási költségátalányt alkalmazzák áram-, gáz- és vízszolgáltatók is – tették hozzá.
Kósáék javasolták
Az egységesen 40 eurós költségátalány akár egyetlen nap késéssel befizetett számla után is ráterhelhető a cégekre. Az ide vonatkozó törvényjavaslatot tavasszal Kósa Lajos fideszes frakcióvezető terjesztette a parlament elé, de azt nem feltétlenül vették figyelembe, hogy a fizetőképességre, a tartozás méretére és az eltelt időre is érzéketlen, számlánként több mint tízezer forintos büntetés a kisebb cégeket is anyagi romlásba döntheti – vetik fel a cikkben.
Az Elmű-ÉMÁSZ is alkalmazza a költségátalányt, de nem érvényesíti
A lapnak egy olvasó jelezte, hogy az Elmű-ÉMÁSZ levele szerint az áramszolgáltató felszámítja ugyan nála a behajtási költségátalányt, de érvényesítésétől eltekint.
Boross Norbert szóvivő úgy reagált: főként a nagyobb, a tartozásra egy fajta kamatmentes hitelként tekintő cégek esetében igenis érvényesítik ezt a jogukat. A vállalkozásokért folytatott piaci versenyben azonban mérlegelhetik a felszámítást. Azt határozottan tagadta, hogy magánszemélyeknek is kiszámláznának behajtási költségátalányt.
Az EDF Démász 2014 augusztusa óta érvényesíti a behajtási költségátalányt gazdálkodó szervezetekkel szemben, amit a törvény kötelezővé tett – derül ki a tájékoztatásukból.
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségénél csak annyit mondtak, hogy az alkalmazás tagvállalataik üzletpolitikájától függ. A hulladékcégek érdekképviseleténél furamód azt mondták, hogy őket a szabály nem érinti, pedig ez minden kereskedelmi ügyletnél él. A többségében állami-önkormányzati vállalatokat képviselő víziközműszövetség nem válaszolt a lap kérdéseire.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Donald Trump elnök katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította az érintett térséget.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.