Itt a kormány válasza arra, mit jelent a véleménynyilvánító szavazás
Azt is elárulták, miért nem népszavazást kezdeményeznek.
Azt is elárulták, miért nem népszavazást kezdeményeznek.
A Tisza Párt elnöke reagált a miniszterelnök csütörtöki bejelentésére.
Este vétó, reggel interjú. A miniszterelnök úgy látja, Ukrajna támogatására, különösen az Egyesült Államok nélkül, rámehet az EU utolsó fillére is, a csatlakozásról szóló tárgyalásoknak pedig még nem jött el az ideje.
A lengyel miniszterelnök 200 ezerről félmillióra növelné a hadsereg létszámát, beleértve a tartalékosokat is.
A NATO-csapatok bevonását azonban továbbra is ellenzik.
Az aláírók szerint Donald Trump teljesíthetetlen békefeltételeket szabott Ukrajna számára.
Az amerikai elnököt az oroszok Ukrajna elleni hajnali támadássorozata bőszítette fel.
Szaúd-Arábiában ülnek asztalhoz a felek.
Az amerikai-ukrán tárgyalásokban is bízik.
Nem mindegyik küldene feltétlenül csapatokat, de néhányan egyéb támogatást nyújthatnának.
A COMECE azt kérte az EU-tól, hogy bár a nemzetközi közösség egyes tagjainak lépései kiszámíthatatlanok lettek, továbbra is támogassák Ukrajnát.
Porosenko és Timosenko közölték: együttműködnek az amerikaiakkal, de választást csak a béke megteremtése után szabad tartani.
Franciaország nyitott arra is, hogy kiterjessze a nukleáris arzenálja által nyújtott védelmet európai partnereire.
Emmanuel Macron francia elnök szerda esti televíziós beszédében a tartós béke fontosságáról beszélt, és jelezte, csúcstalálkozót szervez a béke garantálásában érdekelt európai hadseregek vezetőinek.
A lengyel miniszterelnök a görögöket eláruló Ephialtészhez hasonlította magyar kollégáját.
Akárhogy is hívjuk, egy nemzeti konzultáció lesz, és ugyanúgy nem kötelezi a kormányt semmire az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás, amit Orbán Viktor bejelentett. Kockázata nincs, mert a többség – főleg a Fidesz-szavazók – ellenzi Ukrajna felvételét. Orbán persze nem iránymutatást vár ettől, hiszen már rég döntött, hanem politikai erőt gyűjt, és beáll Magyar Péter mellé az utcai mozgósító versenybe.
Mit tehet az EU a kötözködő Orbán Viktorral? Mézesmadzagot és korbácsot Putyinnak is? Mit írnak majd az ukrán katonák sírjára? Miért száll el az amerikai üzletembere derűlátása, és miért tűrik szó nélkül, amit Trump csinál? Témák és vélemények a nemzetközi sajtóból.
„Ukrajna fegyveres erőinek támogatása soha nem volt ennyire sürgető, ezért szorosan együtt fogunk működni Ukrajnával és a védelmi iparral annak érdekében, hogy az katonai szükségletei teljesüljenek” – jelentette ki.
Valerij Zaluzsnij jelenleg Ukrajna londoni nagykövete.
Az ukrajnai gáztranzit újraindítása szembe menne a Kreml pénzügyi forrásainak elzárására tett ígéretekkel.