Videó: felszállt a világ legnagyobb repülőgépe, ami akkora, mint két másik
Sikeres szűzrepülést hajtott végre szombaton a Stratolaunch. A hat hajtóművel felszerelt repülő olyan nagy, hogy a tervek szerint űrjárműveket indíthatnak róla.
Sikeres szűzrepülést hajtott végre szombaton a Stratolaunch. A hat hajtóművel felszerelt repülő olyan nagy, hogy a tervek szerint űrjárműveket indíthatnak róla.
hvg.hu
Mezőgazdasági hulladékból készítenek magas sűrűségű sugárhajtómű-üzemanyagot kínai kutatók, remélve, hogy a fejlesztésük segíthet csökkenteni a légiipar szén-dioxid-kibocsátását.
MTI
A skandináv légitársaság egyik Airbus A319-ese Koppenhágából tartott volna Firenzébe, de végül egészen más repülőtéren kötöttek ki az utasok.
hvg.hu
Az Egyesült Arab Emírségek nemzeti ünnepén a leszálló gépeket vízsugárral köszöntötték, ám az egyik locsolótömlő meghibásodott.
hvg.hu
A repülőgép-karbantartó iparág egyik legjelentősebb éves szakmai rendezvénye, az atlantai MRO Americas szervezői a szegmens legígéretesebb innovációi közé választották a magyar AerinX kiterjesztett valóságra alapozó technológiáját.
hvg.hu
Egyelőre nem tudni, miért, de felszállás után aktiválódott egy Rafale B típusú vadászgép katapultja az egyik "sétarepülés" során.
hvg.hu
A világszerte megszokott gépkocsik helyett autonóm drónokkal szállítja az orvosi mintákat az USA egyik államában a UPS.
hvg.hu
Már 2016 őszén is ismert volt a hatóságok előtt a Boing 737 MAX típusú repülőgépek azon hibája, ami az utóbbi idők katasztrófáihoz vezetett. De megadták az engedélyt, mondván a nehezen kezelhető jelenség úgyis csak ritkán fordulhat elő.
hvg.hu
A szakértők megvizsgálták az etióp légibaleset körülményeit, és arra jutottak, a Boeing hibás szoftvere a felelős a tragédiáért.
hvg.hu
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a drónok igen komoly veszélyt jelentenek a repülőgépekre, az amerikai Dayton Egyetemen azonban egy kísérlettel is megmutatták, milyen komoly pusztítást tud végezni egy alig 1 kg-os szerkezet.
hvg.hu
Több mint egy évnyi kényszerpihenő után a héten ismét a levegőbe emelkedett a Black Pearl (Fekete Gyöngy) néven emlegetett repülőgép.
hvg.hu
Korábban is kísérletezett már a Boeing a repülőgép szárnyainak újragondolásával, de a mostani megoldásuk minden korábbin túltesz.
hvg.hu
A NASA szakemberei szerint sikeres volt annak a helikopternek a tesztje, ami a marsi légkörben fog repkedni.
hvg.hu
Jelenleg utasokkal nem repülhet a Boeing 737 MAX 8 típusú gépe, a mostanit is egy hangárba vitték volna.
MTI
A gép az Egyesült Államokban utasok nélkül szállt fel, de hajtóműhiba miatt rögtön le is szállt inkább.
MTI
Hétfőn landolt a belga Brussels Airlines különleges festésű gépe a Liszt Ferenc repülőtéren, amin nem véletlenül látni a rajzfilmsorozatból jól ismert Hupikék törpikéket.
hvg.hu
Az amerikai légügyi hatóság még megvárja a szimulációs és a valós repülési teszteket, de utána zöld lámpát adhat a Boeing 737 MAX-ok frissítésére.
hvg.hu
Hétfőn landol a belga Brussels Airlines különleges festésű gépe a Liszt Ferenc repülőtéren – közölte a Budapest Airport.
hvg.hu
A Google Earth felvételeit készítő műholdak egyike örökítette meg a Wizz Air éppen hazatérőben lévő Airbus A321-esét.
hvg.hu
A New York Times szerint két olyan biztonsági funkció is van a Boeing 737 MAX típusú gépekhez, amik segíthetnek elkerülni egy hasonló tragédiát.
hvg.hu