Megcsinálták a rugalmas akkumulátort, 5000 százalékkal is meg lehet nyújtani
Kínai kutatók a hajlítható akkumulátorok után rugalmas egységet fejlesztettek, ami a jelek szerint a kapacitását is jól tartja.
Kínai kutatók a hajlítható akkumulátorok után rugalmas egységet fejlesztettek, ami a jelek szerint a kapacitását is jól tartja.
A Lucid elérkezettnek látta az időt luxus kategóriás nagy teljesítményű villanyautója, az Air felfrissítésére.
A lítium-ion akkumulátorok gyártásához örök vegyi anyagokra is szükség van, ami daganatos megbetegedésekhez és más egészségügyi problémákhoz vezethet. Kiderült, sok van belőle a gyárak környékén, de azoktól jóval távolabb is szennyez.
300 lóerő feletti teljesítménnyel és 600 kilométert meghaladó hatótávval támad a 21. századi elektromos Ford Capri.
Kínai kutatók olyan új anyagot fejlesztettek, mellyel kiváltható lehet az akkumulátorok ma legköltségesebbnek számító komponense.
A most debütált legfrissebb Nascar versenyautó lokálisan zéró emissziós hajtásláncot vonultat fel.
Papp László, Debrecen polgármestere egy Facebook-posztban jelentette be, hogy az akkumulátorgyár módosítókérelmet nyújtott be a Kormányhivatalnak.
A brit Nyobolt olyan elektromos autót fejlesztett ki, melynek töltési technológiája nagy hatással lehet az e-autókra. Előbb azonban a fejlesztés hiányosságait kell leküzdeni.
A francia vállalat hamarosan olyan akkumulátorokat állít hadrendbe, amelyek cellái részben Magyarországon fognak készülni.
Ilyen az, amikor a relatíve kis kapacitású akkumulátort nagy teljesítmény mellett lehet tölteni.
Megnéztük, hogy mit tud a gyakorlatban az akár kombiként is hazavezethető teljesen új elektromos Astra, és annak kistestvére, a megújult villanyos Corsa. Halkak, fürgék és egész tágasak, de sajnos messze nem olcsók.
A Toshiba egy brazil és egy japán céggel még 2018-ban kezdett bele egy újfajta akkumulátor fejlesztésébe, a munka gyümölcse pedig mostanra érett be. És itt most nem évtizedes esélyekről van szó: az elektromos buszokba szánt akkumulátor már 2025 tavaszán piacra kerülhet.
A Hyundai Inster egy egyedi külsejű apró elektromos autó, mely nyomott áron kínál akár 355 kilométeres hatótávot.
Szinte hihetetlen, milyen vékony az a telep, amelyet akár könnyekkel is tölteni lehet, és kontaktlencsébe szánják.
A NASA úgy számolt, hogy a Nemzetközi Űrállomásról útnak indított űrszemét teljesen elég majd a légkörben, egy darabja azonban végül egy floridai házra esett.
Az elődjénél erősebb és nagyobb aksis új Golf GTE jelentősen többe kerül, mint a sportos Golf GTI.
A japán TDK olyan anyagot fejlesztett ki, ami jelentősen növeli az akkumulátorok és elemek energiasűrűségét.
A háromféle változatban támadó megújult Audi e-tron GT akár 2,5 másodperc alatt képes felpattanni 0-ról 100-ra.
Azt kéri a felhasználóktól a Humane, hogy hagyjanak fel az egyik töltőtok használatával, ugyanis tűzveszélyt hordozhat magában – pontosabban, az abban lévő hibás akkumulátor lobbanhat lángra.
Egy QR-kód révén lehet leolvasni az akku „személyes” adatait.