Havi 550 euróért adtak ki egy 4,7 négyzetméteres lakást Párizsban
Egy algériai származású pincér bérelte a „lakást”, amit a főváros lakhatatlanná nyilvánított.
Egy algériai származású pincér bérelte a „lakást”, amit a főváros lakhatatlanná nyilvánított.
Az albérletárak is nőttek, most már 180 ezer forint az átlagos bérleti díj.
Felpörgette az albérletpiacot a felvételi ponthatárok kihirdetése, és már jön a következő hullám is, amit majd azok indítanak be, akik nem kerültek be a kollégiumba. Mostantól különösen fontos lesz a kiadó lakásoknál a rezsi mértéke.
A ponthatárok megismerése után új helyzetben kezdődik az egyetemisták és szüleik rohama az albérletekért. A megdrágult kiadó lakások között válogatva most már a rezsiről is jobban érdemes tájékozódni, hiszen akár sokkal magasabb is lehet a költség, mint amivel eredetileg kalkuláltunk - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Közvetlenül a felvételi ponthatárok kihirdetése előtt Budapesten a téglaépítésű albérletek átlagos bérleti díja 125–350 ezer forint, a paneleké 130–290 ezer forint között mozgott, kiadó szobákat pedig közel 35,5–118,5 ezer forintért kínáltak.
A legolcsóbb budapesti albérletek 130 ezer forint körül vannak. Az itthoni egyetemi városok közül Miskolcon tudnak az albérlők a legalacsonyabb áron lakást kivenni.
Az új építésű lakások ára is még feljebb kúszhat a következő egy évben.
Tempót váltott az országos és a fővárosi albérletpiac, májusban a korábbinál gyorsabb ütemben drágultak az albérletek – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Gyakorlatilag állandósult a drágulás az országos albérletpiacon – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből.
Az inflációnál is durvábban nő az albérletek ára.
A menekültek érkezése miatt is nő a kereslet a kiadó lakások iránt, de egyre több magyar is inkább albérletbe költözik a dráguló hitelek miatt. Ez pedig azt jelenti, hogy még tovább nőnek a kiadó lakások árai.
2021 utolsó negyedévében 19,5 százalékos volt a növekedés.
A keresleti bérleti díj 5,4 százalékkal emelkedett, és a következő hónapokban jelentős emelkedés jöhet a kínálat terén is.
Országos átlagban még soha nem volt annyira drága a lakásbérlés, mint idén februárban, és már Budapesten is majdnem utolérték a bérleti díjak a válság előtti szintet. A márciusi számokból az már látszik, hogy a keleti határ mentén sokkal több kiadó lakást keresnek, mint eddig, és az árak is felfelé indultak.
Az orosz–ukrán háborús helyzet időszakos keresletet generál a magyarországi albérletek iránt.
Egy videójátékra felkészített számítógép igen drága befektetés, amit sokan nem engedhetnek meg maguknak. Ezt a problémát Japánban egészen újszerű ötlettel igyekeznek orvosolni.
Még annál is nagyobb tempóban nőttek januárban az albérletek árai, mint amekkora drágulás korábban volt. Most már nem Soroksár a legolcsóbb budapesti kerület.
Egyre drágábbak a bérlésre kínált egyszobás lakások és a külön kiadásra meghirdetett szobák. Márpedig ahogy a nagyobb lakások ára is nő, úgy lesz egyre többek számára ez az egyetlen megfizethető lehetőség, és ezen csak egy kicsit segít az, hogy a fizetések is emelkednek.
Óriásit nőtt 2021-ben a lakásbérlés díja, és valószínűleg a következő néhány hétben már a járvány előtti szintet is túlszárnyalja.
Jelenleg 157 ezer forintot kell fizetni egy albérletért havonta Budapesten, de ez az összeg 170 ezer forintra emelkedhet.