Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik a IX. kerület panaszával a kínai Fudan Egyetem ügyében
Arra hivatkoznak, hogy a polgármester nem azonos az önkormányzattal.
Arra hivatkoznak, hogy a polgármester nem azonos az önkormányzattal.
Tekintélyes jogtudósok által képviselt szervek kerültek egymással szembe.
A pedagógusok arra számítanak, hogy az Alkotmánybíróság elutasítja majd a beadványukat és utána már csak Strasbourghoz tudnak fordulni.
HVG
Mozgásba lendültek a klímaváltozás elleni küzdelmet szívükön viselők a korábbi klímatörvényt megsemmisítő alkotmánybírósági döntés után. Meg szeretnék mutatni a kormánynak, hogy milyen legyen az új törvény, mert nagy a tét: mennyire leszünk képesek megbirkózni a klíma- és ökológiai válság egyre durvuló hatásaival?
A Polt Péter vezette Alkotmánybíróság szerint nem igazolt, hogy a bírák választott testületének jogait megsértették volna.
Kozma Ákos 2020 végén fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy tisztázzák: jár-e kártalanítás azoknak, akiket bár jogszerű eljárásban, de tartalmilag megalapozatlanul korlátoztak szabadságukban.
A panaszosok között most már ott van mások mellett az Erste és a Raiffeisen is.
HVG
Májusban több bankkal közösen nyújtottak be panaszt a rendelet meghosszabítása ellen.
HVG
A szolidaritási adó ügye ismét visszakerült az Alkotmánybíróság elé, mert a Fővárosi Törvényszék szerint alkotmányossági aggályokat vethet fel az, ahogyan pénzt szednek be az önkormányzatoktól.
HVG
A bonyolult történetből kiderül: a 2019 előtti fideszes és az azóta működő ellenzéki vezetésű önkormányzat egyaránt kavart, és még a Kúria is ellentétbe került saját Önkormányzati Tanácsával.
A harmadik jelölt egyetemi oktató. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése választ majd közülük.
Az Ab szerint nem írhatott volna bele a Kúria a vagyonnyilatkozatokról szóló népszavazási kérdésbe.
Arra kérik az AB-t, hogy állapítsák meg bizonyos jogszabályok alaptörvény-ellenességét, és ezeket visszamenőleges hatállyal semmisítsék meg.
HVG
2019 ősze óta tartó működése alatt Kozma Ákosnak valójában egyetlen állásfoglalása, indítványa sem volt, fontosnak tartotta viszont védelmébe venni a kormánynak a tanárok sztrájkjogát csorbító rendeletét, és egy szava sem volt az LMBTQ-emberekkel szembeni gyűlöletkampányról. A kormánypártok választották ombudsmanná, és a Fidesz jelöltjeként folytathatja alkotmánybíróként szeptembertől.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”. A döntésből fakadóan korábbi törvények alkotmányossága is stabilabban kérdőjelezhető meg, legyen szó akár a kútamnesztiáról, a tarvágásról, vagy épp a vízmegtartás hiányáról.
A testület többsége szerint beavatkoznának a külpolitikába, ha felülbírálnák a külügyminiszter elutasító döntését.
Az országgyűlési képviselők titkos szavazáson 134 igen és 13 nem szavazattal választották meg a testület élére. Az ellenzék nagy része nem vett részt a voksoláson.
hvg.hu
Az alapvető jogok biztosát, Kozma Ákost választja meg az Országgyűlés a 15 tagú testületből még hiányzó egyetlen alkotmánybírónak. Az ő ombudsmani posztjára a HVG értesülése szerint pedig egy volt alkotmánybíró, Juhász Imre volt Ab-elnök lehet esélyes.
Ezt még a parlamentnek meg kell szavaznia, de a jelenlegi összetétele alapján meglepő volna, ha nem menne át az indítvány.
hvg.hu
A súlyos eljárási hibát orvosolták, de még így is az Alkotmánybíróságon köthet ki a jogszabály.