Lesöpörte az Alkotmánybíróság egy szocialista képviselő sajtó-helyreigazítási kérelmét
Az Alkotmánybíróság szerint nem ok a sajtó-helyreigazításra, hogy a képviselőt nem kérdezték meg egy sérelmezett cikk közlése előtt.
Az Alkotmánybíróság szerint nem ok a sajtó-helyreigazításra, hogy a képviselőt nem kérdezték meg egy sérelmezett cikk közlése előtt.
A kormány még 2022-ben hozott egy rendeletet, ami a korábbinál szélesebb körben tette lehetővé az erdők tarvágását, ami komoly környezetvédelmi aggályokat vetett fel, ezért az ellenzéki képviselők az Ab-hoz fordultak a rendelet megsemmisítéséért.
A miniszterelnök még tavaly, egy osztrák lapban megjelent nyilatkozat szemlézése miatt perelt több portált, most az Index és az Economx panaszát utasította vissza az Alkotmánybíróság.
Nagy anyagi függetlenséget biztosít az Alkotmánybíróságnak egy kormánypárti javaslat – ha már a jogi önállóságukat, ahol lehetett, megnyirbálta a Fidesz-kétharmad. A testületnél dolgozók jövő év január 31-ig mind új munkaszerződést is kapnak.
Az Alkotmánybíróság közölte, az nem érv, ha a képviselők csak azért módosítanak törvényt, mert nem értenek egyet azzal, ahogy egy korábbi Ab-határozat értelmezte az alkotmányosságot.
Arra hivatkoznak, hogy a polgármester nem azonos az önkormányzattal.
Tekintélyes jogtudósok által képviselt szervek kerültek egymással szembe.
A pedagógusok arra számítanak, hogy az Alkotmánybíróság elutasítja majd a beadványukat és utána már csak Strasbourghoz tudnak fordulni.
HVG
Mozgásba lendültek a klímaváltozás elleni küzdelmet szívükön viselők a korábbi klímatörvényt megsemmisítő alkotmánybírósági döntés után. Meg szeretnék mutatni a kormánynak, hogy milyen legyen az új törvény, mert nagy a tét: mennyire leszünk képesek megbirkózni a klíma- és ökológiai válság egyre durvuló hatásaival?
A Polt Péter vezette Alkotmánybíróság szerint nem igazolt, hogy a bírák választott testületének jogait megsértették volna.
Kozma Ákos 2020 végén fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy tisztázzák: jár-e kártalanítás azoknak, akiket bár jogszerű eljárásban, de tartalmilag megalapozatlanul korlátoztak szabadságukban.
A panaszosok között most már ott van mások mellett az Erste és a Raiffeisen is.
HVG
Májusban több bankkal közösen nyújtottak be panaszt a rendelet meghosszabítása ellen.
HVG
A szolidaritási adó ügye ismét visszakerült az Alkotmánybíróság elé, mert a Fővárosi Törvényszék szerint alkotmányossági aggályokat vethet fel az, ahogyan pénzt szednek be az önkormányzatoktól.
HVG
A bonyolult történetből kiderül: a 2019 előtti fideszes és az azóta működő ellenzéki vezetésű önkormányzat egyaránt kavart, és még a Kúria is ellentétbe került saját Önkormányzati Tanácsával.
A harmadik jelölt egyetemi oktató. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése választ majd közülük.
Az Ab szerint nem írhatott volna bele a Kúria a vagyonnyilatkozatokról szóló népszavazási kérdésbe.
Arra kérik az AB-t, hogy állapítsák meg bizonyos jogszabályok alaptörvény-ellenességét, és ezeket visszamenőleges hatállyal semmisítsék meg.
HVG
2019 ősze óta tartó működése alatt Kozma Ákosnak valójában egyetlen állásfoglalása, indítványa sem volt, fontosnak tartotta viszont védelmébe venni a kormánynak a tanárok sztrájkjogát csorbító rendeletét, és egy szava sem volt az LMBTQ-emberekkel szembeni gyűlöletkampányról. A kormánypártok választották ombudsmanná, és a Fidesz jelöltjeként folytathatja alkotmánybíróként szeptembertől.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”. A döntésből fakadóan korábbi törvények alkotmányossága is stabilabban kérdőjelezhető meg, legyen szó akár a kútamnesztiáról, a tarvágásról, vagy épp a vízmegtartás hiányáról.