Csak óvatosan, ha hosszan szundizik napközben!
Különös összefüggést találtak japán kutatók a napközbeni hosszú szundikálások és a cukorbetegség között.
Különös összefüggést találtak japán kutatók a napközbeni hosszú szundikálások és a cukorbetegség között.
Egy friss kutatás felfedezte, hogy az egyik agyféltekénk tud kevésbé mélyen aludni, mint a másik. De örüljünk ennek vagy sem? Simor Péter, a BME Kognitív Tudományi Tanszékének alváskutatója megírta nekünk.
Kezd beindulni a cseresznye- és meggyszezon, ami nem csupán azért jó hírt, mert egy újabb ízletes és egészséges gyümölcs kerülhet az asztalunkra és színesítheti az étrendünket, hanem azért is, mert a cseresznyétől és a meggytől könnyebb lesz elaludni, és nyugalmasabban telnek majd az éjszakák is.
A Michigani Egyetem kutatócsoportja eredetileg a jetlag leküzdésében akart segíteni a 2014-ben létrehozott Entrain alkalmazással. A felhasználók azonban dönthettek úgy, hogy az alvási szokásaikról keletkező adatokat megosztják a tudósokkal.
Számtalanszor hallottuk már: „Az edzés pozitív hatással van a szervezetre.” De mit jelent ez valójában? Nagyrészt azt, hogy a fizikai fejlődés nem csupán a testünkre, hanem a mentális állapotunkra van hatással. A rendszeres mozgás hozzásegít ahhoz, hogy az élet minden területén a maximumot nyújthassuk, legyen szó munkáról, családról vagy akár az általános közérzetedről.
Viccesnek vagy bolseviknak mondta Orbán Viktor Pukli Istvánt? Mennyire gáláns a magyar kormány? Ha azt mondjuk, Sziget 2016, beugrik-e a sztárvendég neve? És ha azt mondjuk, Android, milyen étel jut eszébe? Lehet, hogy nem aludt eleget? Vagy nem figyelt igazából arra, ami a csonka héten történt? Próbálja ki, mit tud felidézni az elmúlt hét hírdömpingjéből, töltse ki a hvg.hu heti hírtesztjét!
Egyáltalán nem mindegy, hogy az éjszakánk pihentető-e, de még az sem, hogy milyen az elalvás és az ébredés folyamata. Ezekben mind ingyen nyújt segítséget ez az alkalmazás.
Lézerszkennerrel sikerült nagy pontossággal bemérni, hogyan viselkednek a fák éjszakánként. Az eredmény a magyar–finn–osztrák kutatócsoportot is váratlanul érte.
A közös ágyban háló párok 50 százalékkal több zavaró tényezővel számolhatnak egy-egy éjszaka során – állítja alvásszakértő szerzőnk. Pedig a külön hálószoba nem mindig egyenlő a kihűlt kapcsolattal, viszont segít mindkét fél nyugodt pihenésén.
Forgolódás, rendszeres felébredések: mindenki ismeri ezeket a tüneteket, ha nem a megszokott helyen hajtotta álomra fejét. Két tudós előállt az okokkal.
Egy amerikai egészségügyi vállalatnál 500 dollárral megtoldják azoknak a fizetését, akik bizonyítani tudják, hogy 20 napig egyhuzamban 7 óránál többet alszanak.
Az új rendszerben már beállítható a kék fény szűrése, amit fokozottan ajánlunk minden iPhone- és iPad-tulajdonosnak, ugyanis az egészségre komoly veszélyt jelentő kialvatlanságot is megelőzheti.
Egy igazán jót szeretne aludni mondjuk a húsvéti pihenés alatt, vagy majd nyaralás során? – Megmondjuk, hogy most épp melyik hotelbe csekkoljon be!
A jobb alváshoz elengedhetetlen, hogy az esti mobilozásnál egy alkalmazással kiszűrjük a kék fényt. Számítógépeken ez az app már bevált, most androidra is ingyen letölthető.
A mikroalvás során testünk pár másodpercre kikapcsol, ami például vezetés közben életveszélyes is lehet, így nem árt tudni, hogy mi is történik ilyenkor az agyunkban.
A kialvatlanság rövidtávon is komoly károkat okoz – és nem ott, ahol számítanánk rá. Rossz döntéseket hozunk, undokok vagyunk, romlik a teljesítményünk. Jobb vizsgaeredményt akarunk? Ne vegyük el az időt az alvástól a még több tanulás miatt. Jobban akarunk teniszezni? Aludjunk többet! Március 18-a az Alvás Világnapja alkalmából Horváth Ágnes alvástrénert kértük meg, mutassa be, miért nem szabad elhanyagolni az alvást.
Közel 500 ezer ember töltötte ki azt a kérdőívet, amely a következő kérdést próbálta megválaszolni: mi az elegendő alvás titka? Íme az eredmény.
Düh, kezelhetetlen viselkedés, figyelemzavar – ezek nemcsak magatartási problémák, a gyerekek ugyanis többnyire így fejezik ki, ha fáradtak – mondja Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese. Számtalan vizsgálat támasztja alá, hogy a gyerekek jobban teljesítenek és frissebbek, ha tovább alhatnak reggel.
Ön melyik oldalán szokott aludni? Valószínűleg nem gondolta, hogy ez fontos kérdés lehet az álmai kapcsán, pedig egy kutatás szerint nagyon nem mindegy.
Rendszeresen írunk olyan tudományos eredményekről, amelyek a pihentetőbb alvás érdekében hasznos tippekkel szolgálnak. Válogattunk az eddigi legfontosabb cikkekből.