Új-zélandi kutatók szerint eljutottunk arra a pontra, hogy most már nem feltétlenül az ember által előállított káros anyagok, hanem a klímaváltozás maga katalizálja az ózonlyuk növekedését az Antarktisz felett. Az elmélettel nem mindenki ért egyet.
A Norse Atlantic Airways Boeing 787-es repülőgépe egy 3000 méter hosszú és 60 méter széles futópályán landolt az Antarktiszon, hogy 45 főt és 12 tonna felszerelést juttasson el a Troll kutatóállomásra.
A történelem egyik legnagyobb ózonlyukát fedezte fel nemrég az Európai Űrügynökség egyik műholdja. Egyelőre nem tudni, hogyan lehetne csökkenteni a méretét.
A NASA műholdképe szerint a D-30A kódjelű jéghegy szeptember elején nekiütközött a Clarence-szigetnek, majd észak felé sodródva folytatta útját.
Az Antarktisz körüli tengerjég kiterjedése utoljára 1986-ban volt rekordalacsony szinten. Most ahhoz képest is 1 000 000 négyzetkilométeres a hiány.
Az Antarktiszon nehéz megállapítani, hogy éppen hány óra van. Emiatt a kutatóknak cselhez kell folyamodniuk, hogy tájékozódni tudjanak az időben, és legyen egy napi ritmusuk. Az Északi-sarkon azonban már ennél is furcsább a helyzet: mindenki maga dönti el, hogy nála mennyi az idő.
A császárpingvineknek áprilistól januárig lenne szükségük arra, hogy stabil legyen a tengeri jég az Antarktisznál, különben veszélybe kerül a szaporodásuk.
Nehéz szavakban kifejezni, mennyire súlyos a helyzet a bolygónk többi részére is nagy hatással lévő Antarktisznál, vélik a kutatók. Az ok egyértelmű: az ember.
A Déli-sark körüli jégtakaró nem egészen olyan rendszer, mint az északi párja.
Az elmúlt években elképesztően kilőtt a legdélebbi kontinensre látogató turisták száma, már az előző szezonban is több mint százezren utaztak oda, és idén sem lesz megállás. Az antarktiszi turizmus szabályozott ugyan, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem eléggé: az alapból is a leggyorsabban hevülő kontinensnek minden egyes emberi látogatás csak még jobban alágyújt.
Harminc százalékkal lassultak a mélytengeri áramlatok az Antarktisz körül az utóbbi három évtizedben, aminek komoly következményei lehetnek a Föld éghajlatára, a tengerszint alakulására és az óceánok ökoszisztémájára – állapították meg ausztrál kutatók.
Mekkora utat kell bejárni a szó szoros és átvitt értelmében is az első kilométerektől a leghosszabb és legextrémebb távokig? Mikor érzi azt egy sportoló, hogy váltania kell azért, hogy folytatni tudja? Hogy készül fel valaki egy olyan versenyre, ahol a 90 fokos aszfalton vagy épp sarkvidéki körülmények között kell több száz kilométert lefutnia? Lubics Szilvia ultrafutóval beszélgettünk.
A férfi teljesen új értelmet adott annak, milyen élvezetet jelent egy pohár jéghideg kóla.
A Föld magja igen érdekes terület, már csak abból a szempontból is, mert nem lehetséges közvetlen közelségből vizsgálni azt. A tudósok úgy hiszik, a mag maga egy hatalmas vasgolyó, arra azonban, hogy mi veszi körül, most egy tanulmány adhat új választ.
Ausztrál tudósok tanulmánya szerint az Antarktisz jégtakarójának gyors ütemű olvadása drámaian lelassítja az óceán mélyének áramlatait, ami katasztrofális hatással lehet az éghajlatra.
A British Antarctic Survey (BAS) kutatóinak át kellett telepíteniük a Halley kutatóbázist, hogy ne veszélyeztesse azt az Antarktiszról leszakadt hatalmas jégtábla. Eközben a világ legnagyobb jéghegye egy lakott sziget felé sodródik.
A Norvég Sarkkutató Intézet tudósai szerint a 2021/2022-es költési időszakban az átlagosan 20–200 ezer helyett alig három-négy fészket találtak az Antarktiszon.
Rekordalacsony szintre süllyedt az Antarktisz körüli tengeri jég felülete, a tudósok azt mondják, még sohasem láttak ilyen szélsőséges helyzetet. A jég kiterjedése várhatóan még tovább csökken, mielőtt az idei nyári olvadási szezon véget ér.
Két éve már leszakadt egy hasonló méretű tábla ugyanebben a térségben.
Az elmúlt száz évben csupán száz olyasmi méretű meteoritot találtak az Antarktiszon, mint amilyenre nemrég a Chicagói Egyetem expedíciója bukkant.
