Ekkor érkezhet az Apple új olcsó mobilja, az iPhone SE 4
Miközben az előző generáció már kikerült az Apple kínálatából (az EU-ban), a hírek szerint már nem kell sokat várni az utód érkezésére.
Miközben az előző generáció már kikerült az Apple kínálatából (az EU-ban), a hírek szerint már nem kell sokat várni az utód érkezésére.
HVG
Néhány hónap alatt több botrányt is magáénak tudhat az Apple értesítéseket összegző mesterséges intelligenciája, ami adott esetben nem létező dolgokat hallucinál. Most a cég is megszólalt, de a fő változtatás a probléma gyökerét nem kezeli.
HVG
Apró, de fontos frissítés jött az iPhone-okhoz, mely a jelek szerint több bosszantó hibát is javít.
HVG
Nehezen, vagy sehogy nem indul el a kamera a legutóbbi iOS-frissítés óta, erről panaszkodnak egyre többen a neten.
HVG
Újfajta akkumulátort fejleszt az Apple, ami nagyobb üzemidővel és hosszabb élettartammal kecsegtet. Először 2026-ban találkozhat vele a közönség.
HVG
Fejenként nagyjából 20 dollár üti a markát a Siri-képes Apple-eszközök birtokosainak, mert a cég alvállalkozói korábban belehallgattak az asszisztenssel véletlen rögzített felvételekbe.
HVG
Az Apple csavarna egyet az iPhone SE nevén, ami valószínűleg 2025 tavaszán érkezik majd meg. Hogy mennyiért, arról egy koreai oldal írt részleteket.
HVG
Bár vannak olyan alkalmazások, amelyek megnyitásához jelszó szükséges, ezt a fejlesztő állítja be. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy miként rejthet jelszó (vagy arcfelismerés) mögé olyan appokat is az iPhone-ján, amelyek egyébként bárki számára hozzáférhetők lennének.
hvg.hu
Kevésbé szexi a felhasználók körében az Apple Watch, vagy ha szexi is, nem biztos, hogy megéri az árát. Ezt üzeni, hogy sok-sok év után már nem az iPhone-gyártó adja el a legtöbb okosórát.
HVG
A Face ID-hoz hasonló arcfelismerést alkalmazó kaputelefonon dolgozik az Apple, ami okos ajtózárakat oldhat fel.
HVG
A neves Apple-szakértő értesülései szerint egy különleges, összehajtható iPaden dolgoznak a cupertinói cégnél. Ha sikerrel járnak, akkor egy valóban innovatív eszköz jelenhet meg a piacon.
HVG
Könnyebben juthat engedélyhez Kínában az Apple, ha kínai cégekkel társul, ezért a ByteDance és a Tencent is ott ül a vállalat tárgyalóasztalánál.
HVG
Egy amerikai nő beperelte az Apple-t amiatt, hogy a vállalat nem használja azt a 2021-ben bemutatott eszközét, ami gyermekpornográfiával kapcsolatos képekre rámutatva segített a pedofilok leleplezésében.
HVG
Már az Apple Maps-szel is körbenézhet a magyar nagyvárosokban, akkor is, ha böngészőn keresztül használja a szolgáltatást.
HVG
Egy szakíró szerint már dolgozik az Apple a Magic Mouse utódján, a legszembetűnőbb változás pedig a szerencsétlen helyen lévő töltőportot érintheti.
HVG
Nem lőtte le magát Luigi Mangione, a UnitedHealthcare biztosítótársaság vezérigazgatójának gyilkosa – sőt, nem is írt ilyen cikket a BBC, csak az Apple értesítéseket összegző MI-je hibázott egy komolyat.
HVG
Jövőre már nem lehet forgalmazni olyan eszközöket, melyek töltőcsatlakozója nem USB-C-s. Ennek áldozatául esik például a legolcsóbb iPhone is.
HVG
Hasonlít a konkurens Google megoldásához, de egy szivárogtató szerint a Pixel mobilok után az iPhone-ok is sorba rendezett kameraelrendezésre válthatnak – és erre lehet racionális magyarázat.
HVG
Mindössze néhány kattintás lesz a fájlok iPhone és Windows közötti megosztása hamarosan.
HVG
Úgy tűnik, képes működni az Apple mesterséges intelligenciája a nem támogatott iPhone 15-ön is – egy felhasználó legalábbis működésre tudta bírni. Igaz, valószínűleg a teljesítménye nem a legjobb.
HVG