1 literes fogyasztású autóra vágyik? Most lecsaphat egyre
Ebből az ultra-alacsony fogyasztású Volkswagenből nagyon kevés példány készült, melyek közül most eladó az egyik.
Ebből az ultra-alacsony fogyasztású Volkswagenből nagyon kevés példány készült, melyek közül most eladó az egyik.
hvg.hu
Az 1977-es évjáratú, szürke ARO 304-es terepjáró 72 ezer 453 kilométert tett meg.
hvg.hu
Az idei volt a BÁV 95. ékszerárverése a MOM Kulturális Központban. Különlegességét az adta, hogy soha nem látott értékben, 130 millió forintért kínáltak ékszereket. Ez a gyűjtemény Bécsben és New Yorkban is megállta volna a helyét, annyi volt az arany és a brill. Egy karkötő rekordáron, csaknem 29 millió forintért kelt el, a kikiáltási ára 5,5 millió forint volt. De akadt fülbevaló 11 millióért, gyűrű 15 és 11 millióért, jóval a piaci ár alatt.
Balla Györgyi
Fantasztikus tárgyak kerültek idén is kalapács alá, és még fantasztikusabb, hogy mennyi pénzt fizettek ezekért az emberek. Aukción eladták például Stephen Hawking kerekesszékét, apró holdkőzeteket és egy dinoszaurusz-csontvázat is.
hvg.hu
Ebben a kékvérű brit luxusautóban minden földi jó fellelhető, ami a 80-as évek végén elérhető volt a piacon.
hvg.hu
A költőtől alig maradt fenn a verseinek piszkozata, a most elárverezett kéziratban viszont van egy átsatírozott sor is.
MTI
Radnóti Miklós minden piszkozatát megsemmisítette, ezért is jelentős, hogy egy utolsó pillanatban módosított vers egy olyan sora került elő, ami némi bepillantást adhat az alkotói folyamatba.
hvg.hu
Az Óz, a csodák csodája című film forgatókönyvterveit és az archívum egyéb anyagait árverezik el egy decemberi aukción, melynek bevétele az előzetes becslések szerint akár 1,2 millió dollárt (341 millió forintra) is elérhet.
MTI
Az igazi ritkaságnak számító drágakő árát 8 és 14 milliárd forint közötti összegre becsülik.
MTI
MTI
hvg.hu
Óriási siker volt a többek között Hawking személyes tárgyait is elárverező online aukció.
MTI
MTI
hvg.hu
Nyolcszázezer dollárért kelt el az augusztusban elhunyt Aretha Franklin detroiti háza, ahol a soul királynője húsz éven át élt.
MTI
De például a doktori értekezésének másolata és a bomberdzsekije is megvásárolható az online árverésen, ahol Newton, Darwin és Einstein egyes dokumentumaira is lehet licitálni.
MTI
MTI
hvg.hu
Három holdkőzetet kínálnak eladásra a New York-i Sotheby's aukciósházban: a várhatóan akár egymillió dollárt (286 millió forintot) is megérő kőzetdarabok az egyedüli olyan dokumentált példányok, amelyek legálisan kerülhetnek magántulajdonba.
MTI
Ebből a szupererős kivitelből nagyon keveset gyártottak, így alaposan meg is kérik a jó állapotú példányok árát.
hvg.hu
A jövőre a Szigeten is fellépő dalszerző-énekes alsóneműkkel jótékonykodik.
hvg.hu
Annyit nem ér, mint a piros, de jó pénzt fog hozni.
MTI
Pár ezer dollárral számoltak, végül több mint 400 ezerért ment el egy New York-i árverésen a portré, amelyet emberi kezek helyett francia fiatalok számítógépes algoritmusa készített.
hvg.hu
Október utolsó napjától bő egy héten át lehet licitálni Stephen Hawking személyes tárgyaira, melyek közül a legértékesebb a kézjegyével ellátott doktori disszertáció lehet.
hvg.hu
A Sotheby’s rendez egy olyan aukciót, amelyen minden, amit eladnak arany, vagy aranyozott.
hvg.hu